Nem, természetesen senki nem várhatott józan ésszel másfajta döntést a ma reggelig titkos összetételű bizottságtól. Tény, hogy a tényfeltáró bizottság feltárta a tényt, miszerint Schmitt plagizált. Becsületes lajstromot csinált az elnök úr szöveglopásairól. De egyrészt közli, hogy mivel az egyetem akkor ezt nem vette észre, Schmitt erkölcsileg fel van mentve, mert „azt hihette”, a plagizálás „megfelel az elvárásoknak”. Ami görénység és hazugság. Másrészt a tényfeltáró bizottság lepasszolta a döntést a kormányzatnak, mármost a kormány nem kari doktori tanács, hogy húsz évvel ezelőtti doktorátusokról döntsön, hanem egy politikailag érdekelt szervezet, aminek a tényfeltáró bizottság ezennel belebújt a hátsó holdudvarába.

Ha az elemi tisztesség + az egyetem jó hírének megőrzése (e kettőt alább erősen diszkutáljuk majd), illetve Orbán Viktor köreinek meg nem zavarása között kell választani, akkor a virtigli magyar egyetemi ember felcsulázik egy nagyot az üres légbe, és alááll, a többit elvégzi a gravitáció. Gyurcsány téved, ez nem „a jobboldal szégyene”. Fordítva: a létező magyar jobboldal a magyar egyetemi (és általában az ún. értelmiségi) szférának a szégyene.

Ezt a szférát – hogy a blog alaptémájánál maradjunk – szinte érintetlenül hagyta az államszocializmusból a kapitalizmusba való átmenet. 1990 előtt a magyar tudományos élet – szovjet mintára – párhuzamos intézményrendszerrel működött, voltak egyfelől az akadémiai kutatóhelyek, másfelől az egyetemek (és még egyéb intézetek a minisztériumok, párt, szakszervezet, KISZ, ilyesmik égisze alatt, de ez a fő struktúrán nem változtatott).

A kutatóhelyeken kutattak (az ottani belviszonyokat most nem elemezzük), az egyetemeken tanítottak. Az orvosoknál a hagyományból kifolyólag kicsit más volt a helyzet, mert az egyetemi oktatók gyógyítottak is, de általában az egyetemi állás azt jelentette, hogy valaki diploma után elindul fölfelé a szamárlétrán, elkezd foglalkozni valami pepecselős témával, ami senkit sem zavar, tanítgatja témáját a kicsiknek, publikálgat, de az egyetemen kívül gyakorlatilag nem létezik. Nem talál ki semmi újat, a véleménye nem érdekes. Ötvenéves korára eléri egy kisebb szocialista vállalat főmérnökének kereseti szintjét, akkor vesz egy új konfekcióöltönyt. Abban megy konferenciára, nyugatnémetbe.

Ez nem nagyon változott 1990 után. Azelőtt is volt az egyetemeken egy jófej, autonóm kisebbség. Ma is van. Egy kisebbség. A többség a saját kis kreclijén kívül elképesztő mértékben nem ért semmihez. Viszont ha már végigseggelte azt a néhány évtizedet, ami a docensséghez vagy professzorsághoz kell, előjogának érzi, hogy mindenbe beleszóljon. Főképpen a politikába. (Lásd Professzorok Batthyány Köre.)

Minél inkább kötelességének érzi, hogy beleszóljon, annál kevésbé van tudatában a korlátainak. Ezek: a világ dolgaiban való tájékozatlanság, az önelégültség, valamint az, ami az eredetiséget és ellentmondást nem díjazó állami létezésmódból fakad: mindennek a leértékelése, ami nem állami, az engedelmesség kultusza és a feltétlen tekintélytisztelet. Ez az a réteg, amiről a múltkor írtam: el fogják kenni az ügyet, mert azt a nullát védik, ami ők maguk.  Ezer ilyen eset volt, politikailag favorizált emberekhez ugyanolyan könnyen vagy még könnyebben vágtak hozzá diplomát meg titulusokat 1990 után, mint előtte, és vágnak máig.

Schmittnek balszerencséje, hogy olyan pozícióba került, ahol szellemi és jellembeli adottságai túlságosan szem előtt vannak, és ez a doktorátus elbírálóinak is balszerencséjük: ha kimondják az igazságot, az egész tudományos establishmentet leplezik le, ha pedig hazudnak, akkor Schmitt láthatósága rájuk is kiterjed, úgyhogy nem ússzák meg szárazon. Még jó, ha csak magukból csinálnak hülyét, de nagy valószínűséggel az egyetemet is kompromittálják, a SOTE pedig Magyarország nagyon-nagyon kevés olyan egyetemének egyike, amelyiknek az oktatási szolgáltatása eladható. (Ezt jelenti az elitegyetem szó a honlap tetején.) És azzal a magyar felsőoktatásnak immár láthatóan is befellegzett.

Úgyhogy ki is mondták az igazságot (megtörtént a nagybani szöveglopás), meg hazudtak is a kormány kedvére (Schmitt nem felelős). Ennél nagyobb hülyeséget nem tehettek volna. (Ja, és Tóth dékán azt ígérte, hogy a jelentést az egyetemnek továbbítja döntés végett. Ehelyett a miniszternek továbbította.)

Van egy látszólag mellékes részlet. Amikor a bizottság megalakult, Tóth Miklós sportkari dékán bejelentette, hogy helyet kapott benne „a nyelvekhez, a joghoz, a sporthoz és a társadalomtudományokhoz értő szakember is”. Ehhez képest volt benne egy atlétaedző, egy sportpedagógiai szakíró, egy kutatóorvos-adminisztrátor (mármint a dékán), egy endokrinológus (az egyetemi doktori tanács elnöke) és egy ügyvéd, akiről szinte semmit sem tudni (például azt sem, hogy csak név- vagy valódi rokonság fűzi-e a Jogi esetek hajdani műsorvezetőjéhez, kiváló szakíróhoz, jelenlegi KIM-főosztályvezetőhöz, dr. Fluckné dr. Papácsy Edithez).

A Népszabadság információja szerint dr. Fluck Ákos az eddig nem nyilvánosságra hozott különvéleményében a doktori disszertáció érvénytelenségét mondta ki. Ha leszámítjuk a sajtó ilyenkor szokásos vágygondolkodását, akkor is feltételezhetjük, hogy a bizottság egyetlen olyan tagja, aki valóban értett a plágium témájához és a joghoz, arra az apró részletre felhívhatta a tornatanárok és orvosok figyelmét,  hogy a törvény (illetve ez esetben a doktori szabályzat, az alapvető tudományos normák és a szerzőség fogalmának) nem ismerete nem mentesít a felelősségrevonás alól.

Tóth Miklós dékán tehát valótlanságot állított – múlt időben – a bizottság megalakulása után. Vagy mert bízott benne, hogy mire megszületik a jelentés, már mindenki elfelejti (és tényleg). Vagy pedig még nem állt fel a bizottság, de bíztos volt benne, hogy összejönnek a megjelölt területek szakértői – csakhogy senki sem állt kötélnek. Azaz a két hivatalból részt vevő személyen kívül senki sem vállalta a szégyent. Van egy későkádári középutas, középvezetői garnitúra, amelyik 2010-ben diadalmasan visszatért a birtokába, ennek egyik szárnya a föntebb jellemzett egyetemi elit – de úgy látszik, ez már neki is kínos. Maradtak a nullák és azok, akiknek kötelező.

Most ott tartunk, hogy Schmittet már csak egy személy, illetve három embercsoport védi: 1. Orbán Viktor, 2. a Fidesz és a KDNP pártalkalmazottai, 3. az Orbántól és saját korrupt értéktelenségük kitudódásától egyformán rettegő egyetemi funkcionáriusok, 4. a manifeszt nácik (nem a Jobbik, hanem a Fidesz önkéntes véresszáj-kommandója).

Pillanatnyilag – az átmenet zavaros évtizedei után – ez a négy halmaz képviseli Magyarországon a hegemón irányzatot: az erkölcsi, szellemi, politikai nullaságot. Tisztán politikai ügyekben történetesen az van, ami nekik tetszik.

A címben szereplő és a bannerképen is látható Amanulla kán (balról a második) szintén egy belső-ázsiai ország királya volt 1919-től 1929-ig.