Papp László Tamás írását érdeklődéssel olvastam és örömmel nyugtáztam, hogy sokkal több dologban  értek egyet vele, mint egyébként szoktam. Gondolok itt elsősorban a nacionalizmusnak egyfajta vallásként való értelmezésére. Ám PLT elméletében a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti véleményem szerint. A liberális internacionalizmus eszméje alapjában nagyon is szimpatikus és történelmileg érthető. Konrád György írja:

“A huszadik század uralkodó eszméi kivétel nélkül gyilkos eszmék voltak, bár eredetileg egyik sem akart az lenni. Kellő ok ez arra, hogy a közösségek – az eszméikre büszke civilizációk – megzavarodva magukba nézzenek, és mindenekelőtt a maguk portáján igyekezzenek a bűnt felkutatni. Századunkban hány tömegsír származott irodalmárok képzavarából! A történelem eseményei általában sok ember erőszakos halálával egyértelműek. Gyilkolt a jobboldal, és gyilkolt a baloldal. Gyilkoltak a közelben, és gyilkoltak a távolban. Valamennyi nacionalizmus gyilkolt, némelyik módfelett szorgalmasan. Gyilkoltak a gazdagok, és gyilkoltak a szegények, gyilkoltak az öregek és a fiatalok. A nők és a gyerekek aránylag keveset gyilkoltak. A többes szám első személyek közül egyik sem ártatlan.”

A legutolsó mondat filozófiája rejlik PLT lendületes és radikális kozmopolitizmusa mélyén, és valljuk be, igencsak indokolt az alapos gyanú a többes szám első személyben megfogalmazott ideológiákkal kapcsolatban. Mi itt a gond? A Kozmopolita Kiáltvány így fogalmaz:

“Az etnikum-és bőrszín-semleges ‘politikai nemzet’, a ‘reformhazafiság’ fogalma viszont e térségben pont a dühödt nacionalizmus miatt versenyképtelen.”

Előtte megemlíti:

“Az etnikai nemzetszekta halála volna, ha integrálná az etnikum-semleges politikai nemzetkonstrukciót, azt tehát, hogy a nemzet tagja mindenki, aki az ország állampolgára, jó hazafinak lenni elsősorban az alkotmányosság, a jogállam tiszteletét, közös és demokratikus értékrend-minimumot jelent.”

Ha jól olvasom, akkor itt PLT versenyképtelennek nyilvánítja a mérsékelt “vallástalan” hazafiságot. Amiből csakis az következhet, hogy szerzőnk szerint a kozmopolitizmus veheti csak fel eséllyel a küzdelmet a “dühödt nacionalizmussal”. Részemről épp fordítva gondolom: csakis a hiteles szabadelvű patriotizmus veheti fel a versenyt a radikálnácikkal.

Nem teljesen érthető, hogy PLT miért ítéli reménytelennek a szabadelvű nemzeti gondolatot. Nekem úgy tűnik: van egy általános értelmű kétely benne a nemzeti kérdéssel kapcsolatban, “neutrális tény” számára a nemzethez tartozása. Nincs ezzel semmi komoly gond. Csakhogy a valóságban nem így van: nem tud az ember neutrálisan viszonyulni számára alapvető dolgokhoz. Később pontosítva van a kozmopolita-fíling mibenléte:

“A szabadságelvű kozmopolitizmus viszont a kizárólagos ideológiák ‘legnagyobb közös osztói’ helyére a ‘legkisebb közös többszöröst’ állítja: egyéniséggel, személyiséggel rendelkező emberek vagyunk, akik ugyanazon világ polgárai. Ám ez nem jelent semmiféle doktriner kényszer-szolidaritást vagy oktrojált közösségi regulát.”

Emberek vagyunk tehát, szabad emberek, még mérsékelt reformhazafiak sem vagyunk, vagy nem érdemes ilyen “szalonnacionalistának” lennünk, olvasható ki a poszt érveléséből. Azaz, minden megértése mellett, PLT szükségtelennel ítéli a nemzeti gondolat radikális és mérsékelt változatát egyaránt, de ezzel a valóságnak egy hatalmas szeletéről gyakorlatilag nem vesz tudomást, illetve nem akar tudomást venni. (Mellesleg, kérdezem, az emberi mivolt is ilyen neutrális tény PLT számára, mint a nemzeti hovatartozás? Remélem, nem. De akkor valószínűleg a nemzeti érzéssel sem semleges a viszonya valójában: inkább ellentmondásos.)

Mindebből az következik, hogy alapjában véve kozmoliberális polgártársam szerint a nemzet akár fel is oszlatható (közös megegyezéssel, emberi jogi garanciákkal): nem szükséges a szabadsághoz.

Így van-e ez? Roger Scruton szerint viszont a nemzet szükségességéről fontos beszélni, mert sok a félreértés a témában. Egedy Gergely így jellemzi Scruton nézetét:

“Scruton abból indul ki, hogy a demokrácia a nemzeti hűségnek köszönheti létét – ez teszi lehetővé az állampolgári státust, ‘amely a nemzeti joghatóság legfőbb ajándéka, és amelyből a Nyugaton uralkodó béke, törvényesség és jólét fakad.’ Az angol gondolkodó elismeri, hogy nem a nemzet a társadalmi tagság egyetlen lehetséges formája, viszont ez az egyetlen tagsági forma szerinte, amely bizonyítani tudta képességét a demokrácia és törvényesség fenntartására.”

Scruton röpiratában kifejti:

“Mi, európaiak, történelmi fordulóponthoz érkeztünk. Parlamentjein és jogrendszerünk még mindig rendelkeznek területi szuverenitással…. A nacionalizmus a beteg nemzeti hűség tünete, nem a normális állapot. Ki érezte magát veszélyeztetve Európában a nemzeti hűség spanyol, olasz, norvég, cseh vagy lengyel formája által, és ki irigyelné e népektől a saját területhez, kormányzathoz és szuverenitáshoz való jogot? A lengyelek, a csehek és a magyarok úgy határozta, hogy csatlakoznak az Európai Unióhoz: de nem azért, hogy elvessék nemzeti szuverenitásukat, hanem azért, mert azt hitték, visszanyerésének ez a legjobb módja. Megítélésem szerint tévedtek. De ezt csak később fogják belátni, amikor már késő lesz.”

Egy bővebb tanulmányt itt lehet elolvasni erről a könyvről:

“Az uniós kísérlet kezdeményezői szívesen hivatkoznak arra – a nemzetállamot vádolva a két világháború kirobbanásáért – , hogy tartós békét csak valamiféle Európai Egyesült Államok lenne képes biztosítani. Ennek során azonban elkövetik azt a hibát, hogy összekeverik a nemzetállamok ‘rendes állapotát’ ‘beteges elfajulásaikkal’. Scruton ennek kapcsán felidézi a szellemes író, Chesterton szavait: azért elítélni a hazafiságot, mert az emberek néha emiatt háborúznak, annyi, mint elítélni a szerelmet azért, mert egyesek időnként szerelemből ölnek…  A nacionalizmus a beteg nemzeti hűség tünete, nem a normális állapot – szögezi le ezzel kapcsolatban a szerző. És felhívja a figyelmet egy roppant lényeges, a nemzet ügyében ritkán kiemelt vonatkozásra, nevezetesen arra, hogy – sokak vélekedésével ellentétben – ‘a nemzeti többes szám első személy eredendően türelmes a mássággal szemben, ellentétben azzal, ahogyan a törzs és vallás teszi’.  (…) A nacionalizmus valójában távol áll az igazi nemzeti hűségtől, és nem más – fogalmazza meg Scruton – , ‘mint területi köntösbe öltöztetett vallási hűség.'”

Túlzottan nem kell magyaráznom a PLT írásával való összefüggéseket, a téma nagyon is szerteágazó, annyit akartam bemutatni: igenis a pozitív hazafiság lehet a legfontosabb erő a “területi köntösbe öltöztetett vallási hűséggel” szemben, és nem a jószándékú kozmopolitizmus. Vagy fogalmazzunk úgy, a patriotizmus és a világpolgárság együtt képezheti ezt az erőt, de a patriotizmus kihagyása (“versenyképtelenné” nyilvánítása) a nacionalizmust naggyá és még erősebbé teheti.

Végül egy hosszabb idézet egy valódi konzervatív tekintélytől, Margaret Thatchertől:

“A nemzeti hovatartozás eltörlése és a hatalom koncentrációja egyfajta európai konglomerátumban nagyon veszélyes lehet, és megakadályozna bennünket céljaink elérésében. Európa éppen azért lehet erõsebb, mert Franciaország Franciaország, Spanyolország Spanyolország, Nagy-Britannia pedig Nagy-Britannia, mindegyik a saját szokásaival, tradícióival és identitásával. Bolondság lenne mindezt egy meghatározhatatlan európai identitássá összegyúrni… A szorosabb együttmûködés érdekében nincs szükség arra, hogy a hatalmat Brüsszelbe koncentráljuk, hogy a döntéseket kinevezett bürokraták hozzák. Alig építettük le az állam hatásköreit Nagy-Britanniában, és máris annak a feléledését láthatjuk európai szinten, ahol egy európai szuperállam gyakorolja a hatalmat Brüsszelbõl. Mi is szeretnénk egy egységesebb és ésszerûbb Európát, de azt olyan módon kell létrehozni, hogy megõrizzük a különbözõ tradíciókat, a parlamentek hatalmát, és minden egyes országban a nemzeti büszkeséget; ezek szolgálták ugyanis Európában a vitalitást évszázadokon át.” (Fordítás: Hetek)

Így van. A kozmopoliták meg, illúzióikkal együtt, remélhetőleg megbecsült tagjai lesznek a magyar nemzetnek.