Március 15-e alkalmából a miniszterelnök ünnepi üzenettel fordult a határon túli magyarokhoz. A Miniszterelnökség által kiadott szöveget az alábbiakban szöveghűen adjuk vissza, kiegészítve azt a gyakorlatlan olvasó számára érthetőbb magyar fordítással. (A szerk.)

 

Tisztelt Honfitársaim! Március 15-én a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyarja főhajtással emlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Több mint másfél évszázada ezen a napon újjászületett az egységes magyar nemzet.

Nálunk a hivatalban és a pártban mindenki főhajtással gondol rám és a hőstetteimre. A forradalom és szabadságharc évfordulója csak egy újabb lehetőség számomra és az engem utánzó többi kormányzati majom számára, hogy kizárólag magunkat tüntethessük fel igaz hazafiakként, mindenki mást, aki a dolgokat nem úgy gondolja, mint mi, simán lenemzetietlenezzük és lehazaárulózzuk. Az egységes magyar nemzetet naponta sikerül megosztanunk. Ja, és eleve mi definiáljuk, mi az a nemzet.

Azóta minden évben megünnepeljük az egykor élt, és a ma élő magyar emberek erős szövetségét. Felidézzük legjobbjaink cselekedeteit, a forradalom lázas pillanatait, a harc dicsőségét. Az ünnep azonban minden alkalommal tükröt is állít, és kérdésre sarkall: hűek vagyunk-e a 48-asok örökségéhez? Szolgáljuk-e mi is a nemzetet? Hagyunk-e örökül mi is fontos művet?

Minálunk minden nap ünnepnap. Egyetlen alkalmat sem hagyunk ki, hogy megünnepeljük a baráti felső középosztállyal és pár haveri oligarchával kötött erős szövetségemet. Felidézzük az elmúlt két év számos értelmetlen rombolását, a fülkeforradalmi láz pillanatait, Gyurcsány arcát, amikor meglátta a választási eredményeket, a konszolidáció dicsőségét. Időnként félek tükörbe nézni. De a kérdés az: hű marad-e hozzánk minden megmaradt szavazónk? Eléggé szolgálják-e ők a NER-t, a NENYI-t, a NAV-ot és az alaptörvényt? És hogy állunk majd jövőre a Mediánnál meg a Nézőpontnál?

Tavaly ilyenkor tettek elsőként állampolgársági esküt Magyarország határain kívül élő magyar emberek. Az eltelt egy esztendő alatt a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott, és hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat. Aligha kerülhetett volna ennél méltóbb ajándék a nemzet asztalára a mai ünnep alkalmából.

Tavaly ilyenkor csináltunk sokadszor segget a szánkból, amikor kijelentettük, hogy mégiscsak szavazhasson az az elnyomott határon túli magyar, bármit mondtunk is erről korábban (és mi mondtunk is bármit). Tőlünk aztán maradhatnak, ahol vannak, amíg szépen a mi listáinkra szavaznak, hálából. Aligha kerül majd ennél méltóbb ajándék az urnákba. Itt kérnék egyébként mindenkit, hogy a Magyar Köztársaság-os okmányaikat cseréljék le mihamar Magyarországosra, köszönöm.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt. Így volt ez 1848-49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp.

A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is az én erényem volt, már a bátorságon és a kötelező szerénységen túl. 2010-ben is bátor zemberek elszánt tömege hódította meg a szavazófülkéket, és hozott létre ötvenhárom százalékkal kétharmadot a parlamentben, azóta is erre hivatkozunk. Mi is szívesen megfordítanánk a történelmet, ha legalább alapjaiban értenénk, mi miért történt, minek mi volt az ára, és merre van az a másik irány.

Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőknek: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét.

Azt kérnénk mindenkitől, hogy tiszteljen minket egy hangyafasznyival jobban, mert dacolva minden kockázattal és fenyegetéssel, mi bazmeg hadat üzentünk az IMF-nek és az EU-nak, nem mintha ebből bármi előnyünk származott volna, de kurva jól esett és ez már megérte. A gazdasághoz nem értek, azt Gyuri csinálja, minden mást én: az unió folyamatos basztatását, miközben fél évig én elnököltem; az IMF folyamatos basztatását, miközben kell a lóvéjuk. Méltó tettet hajtottam végre: a következő húsz évre annyira ciki lett magyarnak lenni az EU-ban, hogy azt az egyesített nemzet még sokáig emlegetni fogja.

Akkor hű egy ünnep, ha nem csak az eseményeket, de az egykori érzéseket is képes feleleveníteni. Kívánom ezért, hogy ma mindannyian együtt idézzük fel a 48-asok tüzét, és mondjuk ki együtt: nehéz időben is jó magyarnak lenni!

Akkor jó egy ünnepi beszéd, ha legalább egy catchphrase-re emlékezni lehet belőle évek után is, ilyen volt ugye tavaly az, hogy nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktáljon nekünk. Az idén legyen az, hogy idézzük fel együtt a 2006. októberi tüzeket, amiket együtt raktunk az árpádsávosokkal, a mi részünkről képletesen, az ő részükről konkrétan, Btk.-ba ütközve, de azt hősiesen. Mondjuk ki együtt: nehéz időben, pl. szakadó esőben is jó kormánypártinak lenni!