Az LMP népszavazási kezdeményezése olyan, mintha valaki masszív kemoterápiával akarná gyógyítani a rákbeteg orrán a pattanást.

Ami a népszavazási kérdések tartalmát illeti, egyetértek Neocohnnal és Letterforce-szal. De annyit meg kell jegyeznem, hogy ezeket a kérdéseket nem arra találták ki, hogy el legyenek döntve, tehát hogy épeszű (nem mániákus párthűségből szavazó) átlagember nemet mondhasson rájuk. Hanem – a legjobb fideszes hagyományokat követve – úgy találták ki őket, hogy már előre el vannak döntve.

2006-8:
– Ugye hogy nem akarsz 300 forintot fizetni a háziorvosodnak?
– Akar a fene!

2012:
– Ugye hogy nem akarod, hogy a munkaadód mondja meg, mikor mehetsz szabira?
– Hát, ha már így megkérdezed, jobb’ szeretném én megmondani.

Habermas gondolatkísérletéről, a deliberatív (egyeztető) demokráciáról megoszlanak a vélemények, viszont deliberatív döntéshozatalról, azaz egyenjogú civil résztvevők nyilvános, konszenzuskereső vitájáról beszélni ott, ahol egy pártban valakik  vita helyett íróasztalnál kidolgozzák a csábos végeredményt, és aztán megszavaztatják a néppel – hát ez több mint pontatlanság. Van egy másik szó, ami szintén po-val kezdődik, és -tlansággal végződik.

Fontosabb az, hogy ilyen kérdésekről egyszerűen nem szoktak népszavazást tartani. Népszavazást demokráciában a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekről tartanak (uniós tagság) vagy alapvető morális kérdésekről (válás), az államrendszer alapjairól, de nem gazdasági témákról és főleg nem a kollektív szerződés 267. pontjáról, országos érvénnyel. Az ilyen fontosságú, részérdekeket érintő ügyekről demokráciában a parlament dönt, esetleg a demokratikusan megbízott miniszter, rendeletben. Vagy – ideális esetben – az se.

Az elmúltnyolcév plusz az elmúltkétév fideszes vitatechnikája felkészíti az embert az automatikus ellenérvre: De Svájc! De Kalifornia! Azok talán nem elég demokratikusak? igen, mindig van egy-két történelmileg kialakult (pl. Svájcban is, Kaliforniában is a XIX. század közepéről megőrződött) és a politika forgandóságában letesztelt kivétel, amit nálunk viszont feltétlenül meg akarnak honosítani akkor is, ha semmi hagyománya nincs. Érdekes módon ezek a kivételek külön-külön és főleg nagy kupacban, együtt kivétel nélkül a szabadelvű képviseleti demokrácia ellen hatnak.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Svájcban vagy Kaliforniában, ahol nyakra-főre népszavaznak piszlicsáré, ám gyakran pénzbe kerülő ügyekről, kivételesen erős az államtól független középosztály, tehát ha véletlenül pénzekről van szó, akkor nem az az egyetlen, kivételt nem ismerő logika, hogy az állam hajtsa be valaki máson, és adja oda nekem. Míg ellenben Magyarországon.

Most nincs hely az LMP téveteg Magyarország- és világképének elemzésére. (Miféle „latin-amerikai modellről” beszélnek például? Az unortodox argentinról? A bolívari szocialista venezuelairól? A brazilról? Vagy ellenkezőleg, a magyar észjárásnak irtóztató chileiről, a térség legfejlettebb és legszilárdabb gazdaságáról?). Annyi most elég, hogy a népszavazást ugyanúgy kormánybuktató eszköznek tekintik, mint annak idején, még eszközként a Fidesz.

Az indok hajszálpontosan ugyanaz, mint amit Orbán Viktor 2006. október 23-án felhozott: a bűnös kormány megbuktatására nem maradt más legális eszköz. Gyurcsány/Orbán „nem ezt ígérte, hazudott”, tehát a megtörtént választást nem kell komolyan venni. „Alkotmányos népítélet,” az kell. Az LMP jelesei, Karácsony Gergely és Vágó Gábor annyival jobbak a Fidesznél, hogy legalább tudják, hogy rosszat cselekszenek, hiszen tanulták, hogy mi a jó, csak igyekeznek a következő mondatig elfelejteni:

A parlamentáris demokrácia intézményrendszerének rombolása megbocsáthatatlan bűn, ami ellen az LMP eddig is tiltakozott és továbbra is tiltakozni fog. Be kell azonban látnunk, hogy a parlamentáris demokrácia visszaállításának programjával önmagában nem lehet társadalmi támogatottságot szerezni az Orbán-rendszer leváltásához.

Ehe. Mi nem megbocsáthatatlan bűnt követünk el, amikor semmibe vesszük a parlament értelmét, hanem sajna, rákényszerülünk. Mi csak társadalmi támogatottságot szerzünk ahhoz, amit az alkotmányosan megválasztott parlamentben nem tudunk megtenni.

Az LMP ideológusainak nem tűnik fel, hogy a parlamenti demokrácia intézményrendszere Magyarországon le van rombolva (befejezett jelen idő), és ennek a rombolásnak a döntő aktusa a Fidesz 2008-as szociális népszavazása volt. Természetesen az épület már rég omladozott a politikai elit vandalizmusa miatt (beleértve a tekintetes Alkotmánybíróságot, amelyik steril, ám annál aljasabb jogi akrobatikával bebizonyította, hogy a képviseleti demokrácia leglényegéhez tartozó költségvetési szavazás sem parlamenti monopólium). De a népszavazás volt az a vasgolyó, amelyik a pusztulásra ítélt épületet végleg romba döntötte. Most pedig az LMP keresett egy másik vasgolyót, és elkezdi bökögetni vele a romokat, hátha valami mágikus módon felállnak tőle a falak.

Tökéletesen fals az a népbarát érv, hogy „az elmúlt húsz év folyamatos demokratikus normasértései miatt a magyaroknak sajnos már nem elég fontos a demokrácia”. A magyaroknak húsz (szerintem kb. ötven, de minimum tizennyolc) éve nem elég fontos a demokrácia, és nem azért, mert a politikai elit megsértette a normákat, hanem mert a politikai elit – kormány, ellenzék, tanácsadók, értelmiségi slepp – azt etette meg vele, hogy ez a norma. Ugyanis senki sem magyarázta meg a magyaroknak, hogy ez liberális és képviseleti demokrácia kellene hogy legyen.

Ha valaki megmagyarázta volna, akkor a magyarok nem azt követelnék a parlamenti többség ellenében, hogy ne kelljen 300 forintot fizetni a háziorvosnál, vagy hogy a fizetett szabadság kétharmadát a munkavállaló jelölhesse ki (országosan, kötelezően, függetlenül attól, hogy a konkrét cégnek milyen határidóre milyen megrendelést kell teljesítenie),
hanem azt követelnék, hogy a parlament ne legyen ennyire pocsék.

Hogy ne az ún. egyéni képviselők meg dísz-mindenfélék lobbiirodája és vezényszóra gombot nyomó hadak gyűjteménye legyen, viszont dolgozzanak benne a politikai közösség vélemény- és érdekkülönbségeit leképező pártok (és kiröhögjék azt, aki a nemzeti egység képviselőjének nevezi ki magát). Hogy olyan választási rendszer legyen, amelyik megakadályozza egyetlen párt alkotmányozó többségének a kialakulását. És olyan házszabály, amelyik lehetővé teszi a kudarcot valló párt vagy koalíció ciklus közbeni bukását. Enélkül mindig a népszavazás marad az „utolsó eszköz”, még inkább erősítvén a hitet, hogy a parlament nem arra való, amire.

Az elfuserált parlamenti rendszert folyamatosan fuserálják a parlamenti pártok, és az LMP azzal, hogy milliárdokba kerülő (ja, ennyi demagógia után nekem is szabad) népszavazással helyettesíti a parlament mindennapos funkcióit, folytatja a gánypolitikát, a megbocsáthatatlan bűnt. A 2008-as népszavazásra csak Dávid Ibolyáéknak volt merszük azt mondani, hogy ez egy aljas cirkusz. Ki is nyírták őket politikailag. Mára teljes az összhang, minden parlamenti résztvevő és parlamenten kívül mozgalmár meg van győződve, hogy így kell politizálni. (Pontosabban a Fidesz abban a pillanatban, hogy elérte destruktív célját, felfedezte, hogy a népszavazás: népámítás. Az LMP a tizenhat idétlen kérdésből tízre, majd négyre zsugorodott csomag jóváhagyásából nem hallja ki azt a hangsúlyt, hogy „hadd játsszon a gyerek, addig is elvan”.)

Tegyük fel – nincs sok esélye -hogy Karácsony Gergely és Vágó Gábor gyújtó szónoklatainak hatására megszerveződik a nép, rálegyint az ország bajai és a kérdések léptéke közötti feltűnő diszharmóniára, az igenek 80 százalékkal győznek, és ettől – ha már az Európai Uniótól, az IMF-tól, a strasbourgi és luxemburgi bíróságtól, az ENSZ-től és az EBESZ.től, az amerikai, a német és a francia kormánytól nem – úgy megijednek Orbánék, hogy összeomlanak. Hatalomra kerülnek a Jók. Akkor vajon megmagyarázzák a népnek, hogy a népszavazás csak eszköz volt? Köszönjük szépen, most már hazamehettek, mert  mostantól képességek és elhivatottság szerint, ún, választások útján szelektált, ún. mandátummal felruházott emberek fognak az ország dolgáról dönteni? Dehogy.

Az LMP folytatja a megbocsáthatatlan bűnt, a képviseleti demokrácia tagadását, tehát nem elég nemmel szavazni, hanem látványosan bojkottálni kell a szavazást, és kifejteni, hogy miért. Ha ugyan a népnek előbb fel nem tűnik a párhuzam a négy évvel ezelőtti esettel és folyományaival, mert akkor lesz itt bojkott meg kesergés arról, hogy az embereknek nem kell a demokrácia.

Pedig talán kellene, ha nem tartanák őket évtizedek óta tudatlanságban. Kellene, de nem ez.