A szocializmus irányába való elmozdulás potenciálisan magában hordozza a totalitarizmus kialakulásának veszélyét” ( F.A. Hayek: “Út a szolgasághoz“)

A friss Magyar Narancsban az LMP gazdasági kabinetjének vezetője magyarázza saját népszavazási kezdeményezésüket.  Először nézzünk bele egy kicsit a kérdésekbe. Egyik kérdés így hangzik: “1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?” Később pontosítanak: “A munkájukat elvesztett emberek 9 hónapig kaphassanak álláskeresési támogatást!–mert 3 hónap alatt lehetetlen munkát találni.”

Nagyon jellegzetes és nagyon sajátos hangvételű a második népszavazási kérdéshez fűzött óhaj: “Az emberek hadd vegyék ki a szabadságukat akkor, amikor ők akarják!” Ezek után olvassunk bele a cikkbe (persze olvassuk el, én megvettem a lapot, de, bocsánat, nem másolom ide az egészet, netre ugyanis csak jóval később kerül majd a cikk, sajna). A számomra legérdekesebb rész talán ez:

A politikai gazdaságtan a jóléti állam számos alternatív megközelítését ismeri. A “kapitalizmusváltozatok” nevű irányzat szerint például a jóléti intézkedések kifejezetten kedvezhetnek a tőkeérdekeknek (is). Az LMP és az európai zöldpártok által képviselt zöldfordulat politikája épp erre épül. Eszerint a jóléti politika nem a piacok ellen, hanem a piacokért folyik. ( Kérem, hogy az LMP-t “antikapitalizmussal ” vádoló hayekiánusok és piaci fundamentalisták olvassák el ezt a mondatot még egyszer! Köszönöm.)

Magam az LMP-t valóban antikapitalizmussal vádolom (hiszen annak tartom), Hayeket is nagyon kedvelem (azt nem tudom, mi az a “piaci fundamentalista”), úgyhogy legalább tízszer figyelmesen elolvastam a kért részt. Megelőlegezve a következtetésem: szerintem igencsak jogos ezeknek a hayekiánusoknak az LMP-vel kapcsolatos megfigyelése, tényleg antikapitalisták. Mindjárt megmondom, miért. Előbb összefoglalom a továbbiakat.

Scheiring az idézett rész után leírja (pozitív hangsúllyal) a német jóléti modellt, majd megjegyzi, hogy ez a modell “a 2000-es évek elejére Európa beteg emberévé tette Németországot”, jöttek a reformok. Erről azt írja a kabinetfőnök: “A reformok kétségkívül a szociális juttatások megkurtítását is tartalmazták, ám inkább mennyiségi, mint minőségi változtatásokról volt szó.” Majd hivatkozik egy szociológiai kutatásra, amely szerint sok volt vállalatvezetők a versenyszférában, akik “számos területen szorgalmazták a közkiadások növelését”.

Átugorva a továbbiakat, lejegyzem a végszót: “Csak az esélyteremtő baloldali gazdaság- és társadalompolitika révén lehetünk képesek megállítani azt, hogy a Fideszről leszakadó tömegek a szélsőjobb karjaiban landoljanak.”

A végszó őszinte, ez jó, ez egy őszinte zöldszocdem megnyilvánulás, nem egy TGM-es duma. A gond azzal a kísérlettel van, amikor mindezt úgy állítja be Scheiring, hogy ő mindezt a kapitalizmusért akarja.

Természetesen van olyan, amikor “parodisztikusan túlhajtja valaki” a kapitalizmus alapelveit és úgy viselkedik mint egy kifordított sztálinista. Természetesen nagyon fontos, hogy a közkiadások hasznos célokat szolgáljanak és egyáltalán, hogy legyenek közkiadások. Akkor mi különbözteti meg a szocialista szemléletet a szabadelvű-kapitalista szemlélettől? Elsősorban az, hogy a kapitalista szemlélet, amit csak lehet, magánkézbe ad, amiben csak lehet, teret ad a magánvállalkozásnak, csökkenteni igyekszik az adókat, államosítás helyett a privatizációt támogatja, ilyesmi.

Az esélyteremtő állam, amiről Scheiring beszél, nehezen képzelhető el úgy, hogy a közkiadásokat csökkentjük-minimalizáljuk (csak a legszükségesebbeket megtartva), mivel ez a szemlélet az államot az esélyteremtés legjobb eszközének tartja, ergo korlátozni igyekszik a szabad vállalkozást a szükséges mértéken felül is, ha a társadalom érdeke úgy kívánja.

Nagyon világosan látszik ez a poszt elején idézett óhajból: “Az emberek hadd vegyék ki a szabadságukat akkor, amikor ők akarják!” Ezt az ügyet a legjobb indulattal sem nevezhetnénk a kapitalizmust elősegítő-támogató-korrigáló dolognak. Gondoljunk csak bele: X vállalkozót otthagyja a fél cége dologidőben, mert akkor akarják kivenni a szabadságot. A kilenchónapos álláskeresési követelés is eléggé nonszensz ügy, amely biztosan nem szolgálja a szabad vállalkozás érdekét, ahogy azt az LMP képviselője beállítani szeretné.

Azaz szocialista eszközökkel a szocializmusért (ebben az esetben a demokratikus szocializmusért) lehet küzdeni, nem a  kapitalizmus egy változatáért. Félrevezető azt állítani, hogy a “jóléti politika nem a piacok ellen, hanem a piacokért folyik”. Scheiring nyugodtan bevállalhatná, hogy ő egy mérsékelt-szocdem jellegű antikapitalista, nekik is van hely a parlamenti demokrácia “napja alatt”.

További cikkünk a témáról: Négy nem az LMP “szociális népszavazására”! Az LMP érvei pedig elolvashatók ebben a Hírszerző-publicisztikában.