Megint jönnek, népszavaztatnak, csak most nem 300 forintos piszlicsáré ügyekben, hanem olyan kérdésekben, amelyek "az egész Orbán-rendszer filozófiáját érintik", legalábbis Karácsony Gergely szerint. Azt az LMP-s népszavazás ötletgazdája is elismeri, hogy enyhén szólva populáris kérdésekről van szó, amelyek azonban szerinte az Orbán-kormány "világos társadalmi vízióját", azaz oktatás- és munkavállaló-ellenes lényegét támadják. Hát, ha a probléma azonosítása ennyire hamis, akkor a megoldás sem lehet túl hiteles. Nem is az.

A Kapitalizmus blog nem ellensége a közvetlen demokráciának, sőt, értelmes felvetések esetén támogatnánk, hogy minél több kérdés helyi szinten dőljön el. Ám a feltételes mód azért indokolt, mert a népszavazással eddig, a megboldogult Magyar Köztársaságban (1989-2011) leginkább néphülyítő, populista módon éltek, ellenzéki vagy totál kiszorult pártok jéghidegen kalkulálva használták fel a jónépet saját pozícióik erősítésére.

De legyünk most jóhiszeműek, tegyük fel, hogy az LMP-től (és a hozzájuk csatlakozott Szolidaritástól, DK-tól, MSZP-től, Jobbiktól és SZEMA-tól) távol áll az ilyesmi, és valóban a feltett kérdésekben kívánnak érdemi változást. Akkor sem jobb a helyzet: a balos ellenzék azzal támadja a másképpen balos kormányt, hogy összezagyválja a kormány egész pályás demokrácia-ellenes közjogi letámadását azzal a néhány szükséges, kiadáscsökkentő, racionalizáló, távolról akár piacbarátnak is kinéző lépéssel, amelyet bármely reformkormánynak már régen el kellett volna fogadnia.

Nem egyszer írtunk már arról, hogy vállalhatatlannak tartjuk a Fidesz-rezsim szabadpiac- és jogállam-ellenes működését. Sok területen azonban – nyilvánvaló külső kényszerek hatására – kétségkívül szükséges lépéseket tesznek meg, amelyeket kiiktatni a legfelelőtlenebb, ostoba populizmus volna.

Az LMP népszavazási kezdeményezése érdemben tarthatatlan (finanszírozhatatlan és helytelen, jóléti juttatásokat sürget), ahol meg igaza lehet, ott nem a megfelelő eszközt választotta. Nem népszavazásnak, hanem egy szabad választás útján egyszer kormányra kerülő modern, konzervatív-liberális pártnak kell meghoznia mindazokat a döntéseket, amelyekre immár húsz éve szükség van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De nézzük, miről is népszavaznánk (ha a magunk részéről elmennénk, de nem fogunk):

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?

Nem. Nincs rá pénz, de ha  legjólétibb államban élnénk, akkor sem lenne helyes. Nyilván senkinek nem az a célja, hogy aki munkanélküli, az minden juttatásból kicsússzon, de egyszer változtatni kell a fenntarthatatlan "vívmányokon". Jelenleg 90 napig jár ez a pénz, de a megfelelő állást már nyilván a rosszabb job elvállalása után, közben is lehet keresni. Bármely munka jobb, mint segélyből élni.

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?

Nem. Ez nem hogy nem népszavazási kérdés, hanem már eddig is kizárólag munkaadók és munkavállalók szabad (egyéni vagy kollektív) szerződésének, megállapodásának illetékességébe kellett volna tartoznia. "Az emberek hadd vegyék ki a szabadságukat akkor, amikor ők akarják!" – írja az LMP. Nonszensz. Sem a kormány, sem a szakszervezetek nem szólhatnak bele abba, hogy egy munkaadó, piaci szereplő, hogyan szervezi meg azt, ami az övé. (A munkavállalónak nyilván joga van előre, korrekt tájékoztatást kapnia a kivehető szabadság helyi feltételeiről.)

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?

Nem. Értjük a megfontolást, nyilván sokan visszaélnek a majdani munkavállalók türelmével, de ez sem népszavazási kérdés, hanem piaci felek (hogy ne mondjuk: "szociális partnerek") megállapodásának tárgya. Nehéz fentről előírni egy munkaadónak, hogy mikor lássa be, alkalmas-e egy munkavállaló a job-ra vagy sem; egyébként is, nem "odafent" kell mások helyett gondolkodni. Kérdés, hogy az ilyen típusú "biztonság" garantálása illik-e valódi piacgazdasághoz.

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?

Nem. Még itt a legvilágosabb az LMP álláspontja, hiszen 16 éves gyerekek kikerülése a jelenlegi rendszerből teljesen nyilvánvalóan alkalmatlanná teszi őket elementáris készségek elsajátítására, a későbbi előrehaladásra, társadalmi mobilitásra. Erre azonban a jelenlegi, velejéig államosított iskolarendszer sem alkalmas. Súlyosbító körülmény – és ebben is igaza van az LMP-nek – hogy ez a lépés szolgálja leginkább a Fidesz-közeli oligarchák "képzetlen munkaerő a cél" vízióit. Arra viszont ez nem megoldás.

A magyar iskolarendszer liberalizáció és privatizáció után kiált: meg kell szüntetni a közoktatás állami (az egységes tanterv miatt a nem állami iskolákra is kiterjedő) monopóliumát, be kell vezetni a "pénz követi a gyermeket" elv alapján a voucher-rendszert, és ha működik az átjárás az egyes modellek között, akkor az iskolák mérlegelési körébe kell adni azt, 16 vagy 18 éves korig képzi a gyermeket. (Erősen leegyszerűsítve persze a problémát.)

Egy szóval: nem.

Az LMP népszavazási akciójával a hétvégén is foglalkozunk, LetterForce írásával. Ha van véleménye, vitázik vagy egyetért álláspontunkkal, írja meg az info@kapitalizmus.hu-ra!