"Libertarianism is the very heart and soul of conservatism." (Ronald Reagan)

 

A szuperkedd valamelyest tisztázta a helyzetet: a hat államot, köztük a sorsdöntő Ohio-t begyűjtő Mitt Romney stabilizálta a helyzetét, de még messze van a győzelemtől; a szociálisan legkonzervatívabb jelölt, Rick Santorum is hozott három államot; Newt Gingrich pedig bevette Georgiát. Ron Paul – stílszerűen – állam nélkül maradt (Alaszkában második lett), de persze nem ez a baj vele.

Ha az ember valaki mellett ki akar állni, pláne innen, a távolból, akkor ezt nyilván  elvi és morális alapon teszi, nem elsősorban azért, mert választottja sikeres lehet. A Kapitalizmus blog szerzője sem azért állt ki múltkori írásában Ron Paul mellett, mert őbenne látja Obama potenciális legyőzőjét, hanem mert következetes, szabadpiaci libertáriusnak tartja, aki szinte egyedül áll ki a szabadpiac és az alkotmányos, egyéni szabadságjogok mellett.

A szerző teljes tisztelete mellett én azonban – ugyancsak elvi és morális okokból – katasztrófának tartom a Ron Paul-jelenséget. Az ember nyilván azzal a legkritikusabb, aki (látszólag) egészen hasonló elveket képvisel, de ez esetünkben tényleg csak látszat. Ha Ron Paul libertárius, akkor én hajlok eltekinteni ettől a szótól magamra nézvést (vállalva, hogy akkor bajban vagyok, mert az objektivistát itthon senki sem érti, de erről majd máskor).

A felmérések egyébként ellentmondásosak: míg a Politico.com és a George Washington Egyetem felmérése szerint Obama legalább 10 százalékponttal verné meg bármelyik republikánus jelöltet, a Rasmussen Reports "arra a következtetésre jutott, hogy a Fehér Ház jelenlegi lakóját még a republikánus elnökjelölt-aspiránsi verseny sereghajtója, Ron Paul texasi képviselő is legyőzné" (MTI). Paul természetesen nem jut el idáig, de kétségkívül jelenségről van szó, kisebb mértékben örvendetes, nagyobb mértékben – és hosszabb távon – tragikus következményekkel.

Mi a jó Ron Paul-ban? Amit készzoli is megírt: radikálisan kiadáscsökkentés- és adócsökkentés-párti. A kis állam, a limitált kormányzat, az egyéni jogok, köztük is legelsősorban a magántulajdon és a szabad, államtól mentes piacgazdaság, a békés szabadkereskedelem híve, a "jóléti állam" nevű szocialisztikus pénzkiadó gépezet esküdt ellensége. Paul-nak, mint egy elemző híve megjegyezte, nem szavazói, hanem aktivistái vannak, ami azt jelzi, hogy az internetes/teadélutános "Ron Paul forradalom" számos magasan kvalifikált, lelkes fiatalembert tudott megnyerni a szabadságpárti eszméknek. So far so good.

A gond csak az, hogy Ron Paul radikálisan, szinte parodisztikusan túlhajtja ezeket az elveket, szélsőségessé és marginálissá téve számos, még létező libertárius megoldást, technikát. Lehet, hogy valóben el kell törölni pár minisztériumot, de a FED eltüntetése nem feltétlenül a kis, limitált kormányzat, hanem a fiskális káosz felé mutathat. Az szja teljes megszüntetése (mondjuk egy épeszű flat tax proponálása helyett, ld. Gingrich) komolytalanná teszi az állam alapvető, védelmi funkcióinak finanszírozását. Külön kérdés ugye az ő esetében, mit szólnának ehhez a honvédelmet a szövetségi állam kötelességének tartó alapító atyák.

Komoly önellentmondás Paul viszonya az abortuszhoz is. Bár valóban vannak pro life libertáriusok, többségük azért abban hisz, hogy mindenki önmagát birtokolja, a nő dönt a saját testéről, és nem létezhet az a hatalom, kollektivista elv vagy vallás, amely ezt felülírhatná. A CNN-ben önmagát egy szóval "consistent"-nek tartó Paul ezzel szemben (miközben legalizálná a prostitúciót) a legbigottabb keresztény-konzervatívokhoz, mondjuk Santorumhoz hasonlóan tiltaná az abortuszt, az egyetlen "engedmény", amit tesz, hogy a döntést a szövetségi szintről lehozná az államok szintjére.

A 80-as, 90-es évekbeli elhíresült, feketékkel, melegekkel és Izraellel szemben gyűlölködő és rasszista hírlevelekkel még csak nem is az a fő baj, hogy anno megírta őket (ha aztán szépen, határozottan elhatárolódik), hanem hogy úgy határolódott el tőlük, hogy nem vállalta értük a felelősséget. Azaz hol igen, hol nem, tehát tipikusan az a flip-flopper magatartás, amit ő Romney és mások szemére hány számos kérdésben. Ez a történet (amelyből mellesleg kiderül, hogy hidat épített a Lew Rockwell-féle paleo-konzervatívok felé, majd 1992-ben támogatta az antiszemita és holokauszt-relativizáló Pat Buchanan-t) bizony sok minden, de nem "consistent."

Ron Paul maga egyébként nem antiszemita, "csak Izrael-ellenes" – közölte volt kongresszusi és kampány-segítője, Eric Dondero, aki szerint a texasi képviselő számtalanszor elmagyarázta neki privátim, hogy nem szeretné, ha Izrael tovább létetzne. "Szerinte Izrael nagyobb probléma annál, mint amennyit az amerikai adófizetőknek megér."

Paul, aki az izraelieknek nem hiszi el, hogy joggal aggódnak Irán nukleáris ambíciói miatt, Iránnak simán elhiszi, hogy nem akarja bántani a zsidó államot. Korábbi kampány-nyilatkozataiban megértéssel fogadta a teheráni vezetés atomkészülődését, hiszen az egész csak válasz Amerika "provokatív" térségbeli jelenlétére, ha tehát Amerika végre hazahozza a katonáit a Közel-Keletről, mintegy magától megoldódik az iráni műbalhé is – véli a mélyen szabadságpárti republinánus jelölt, aki sok libertárius társával együtt Washingtonban látja az univerzális gonoszt, a "Nagy Kormányzatot".

Teljesen természetes tehát, hogy aki így látja a világot, az ellenzi Amerika bármilyen tengerentúli szerepvállalását. A külpolitikai izolacionizmusnak mély gyökerei vannak az amerikai konzervatív és libertárius kultúrában, mégis, ha a "mennyire következetesen libertárius…" gondolatot továbbvisszük, nehéz nem megállapítani, hogy aki így értelmezi az egyéni jogok amerikai hagyományát, az kizárja ezekből az értékekből a világ maradékát.

Ezen "következetes" nézete fenntartásához azonban az kell, hogy az Amerikát ért támadásokért magát Amerikát okolja, ahogyan Paul tette is 9/11 után: eddigi talán legimmorálisabb és legvisszataszítóbb nyilatkozatában közölte, azért támadták meg az iszlamisták Amerikát, mert "mi meg előtte állandóan bombáztuk Irakot." Ez alatt azt érti, hogy az amerikaiak és britek a 90-es években katonai gépekkel is próbálták betartatni Szaddámmal az ENSZ repülési tilalmát. Külpolitikai szakértelmét (és ismét: morálját) jellemzi az is, hogy amikor Obama végre lelövette bin Laden-t, Ron Paul üdvözölte ugyan a lépést, de azt is mondta, hogy akkor most már le lehet fújni a terror elleni háborút, hiszen az szerinte elérte fő célját.

Na most innen nincs tovább. Aki azt hiszi, hogy a nehezen megszerzett szabadságokat nem kell fegyveresen is megvédeni, aki azt hiszi, hogy a szabadság és a demokrácia egy szűk civilizáció privilégiuma, az nem tarthatja magát valóban individualista, szabadpiac-párti politikusnak. Ron Paul vállalhatatlan.