A második Fidesz-kormányzás félidejéhez közeledtén szaporodnak az elemzői értékelések a tevékenységéről. Ez nem csoda, lassan kifut az „elmúlt nyolc év”, mint hivatkozási alap, és egyre inkább a jelenlegi kormány tevékenysége határozza meg életünket. A szakértelmiség meg – tőle elvárható módon – igyekszik pártpolitikai indulatoktól mentes, objektív véleményt nyilvánítani. Néha azonban nehéz megmaradni a ló hátának közepén.

A Fidesz-uralom elszánt dühvel esett neki a múlt felszámolásának, a baloldali örökség eltakarításának. Számos dolog valóban változtatásra is szorult, átalakítandó volt, mások várhattak volna, egyebekhez pedig kár volt hozzányúlni. Hogy melyik intézkedés melyik csoportba tartozik, az természetesen viták tárgya, szakmai háttér és világnézet egyaránt különféle értékeléseket alapozhat meg.

Az én gondom a következő típusú érveléssel van: Az adott cél helyes volt, de túl vehemensen, nyomulósan / rosszul kommunikálva / ügyetlen taktikával (stb.) valósították meg. Még védik is olyasmivel, hogy egyes paragrafusok megtalálhatók más demokratikus országok joganyagában is, illetve, hogy hasonlóan obskúrus lépéseket baldali kormányok (határon innen és túl) is megtettek már, mégsem kételkedett senki a jogállamiság létében.

Egyébként is, a Fidesz-KDNP a magyar választók kétharmados felhatalmazásával került abba a pozícióba, hogy alkotmányosan meghozhatja ezeket az intézkedéseket. Ezt hirdeti egy sor, gazdaságot érintő intézkedésről még olyan kitűnő, nagy tekintélyű civil jogász professzor is, mint Sárközy Tamás (Magyarország kormányzása 1978–2012, Park Kiadó), bár ő is elismeri, hogy „törések keletkeztek” a jogállamon.

Kérem szépen, biológiai értelemben a pásztoróra és a nemi erőszak is szex, de a különbség nem csupán a cél elérési módjában van, hanem alapvetően két teljesen különböző dologról van szó. Így van ez a jogállam dolgában is.

Arra, hogy a kétharmad nem a felhatalmazás mértéke, hanem a megszerzett országgyűlési helyek aránya, már szót sem érdemes vesztegetni, annyian elmondták korábban. De milyen törvények születtek ezzel a parlamenti szavazóbázissal és hogyan? És hogyan hat ez az államban élőkre?

Külön bejegyzést érdemelne, hogy az egyéni képviselői indítványként benyújtott, és így a kötelező egyeztetéseket „megúszó” törvények mennyi hibát tartalmaznak, hányszor kellett egyet-egyet módosítani. A nagyobb baj velük az, hogy közmondásokat kedvelő miniszterelnökünk elfeledkezni látszik a „Több szem többet lát” tanulságáról: egy intézkedés különféleképpen érinti a társadalom különféle csoportjait és a hatások a figyelembe nem vett szektorokban is kibontakoznak, esetleg a szándékolttal épp ellentétes reakciókat eredményezve. Épp ezek előzetes feltárását szolgálnák a kötelező egyeztetések és a hatásvizsgálatok, ez utóbbit – legyek én is objektív – pártsemlegesen hanyagolta az összes eddigi kormány a törvények beterjesztése során. A hibák azonban összeadódnak, és a következmények új államrendet hoznak létre.

A jogállamot rombolják azok a törvények, amelyeket az újságok időnként „Lex haverok” típusú listákban mutatnak be. Ezek tartalma különböző és sajnos folyamatosan bővül. A polgár, az üzletember pedig azt tapasztalja, hogy bármikor, bármi megtörténhet. Pedig hozzászokott már az adóbevallási és -fizetési rendszer évi rendszeres változásaihoz, az engedélyek és nyilvántartások egyre szövevényesebb útvesztőihez. Ezek legalább minden cégre vonatkoztak. De a fülkeforradalom óta:

  • Törvényesen megszerzett, adózott jövedelemét utólag elvonhatják, ha magasnak találják (végkielégítések adója)
  • Az év közepén teljes nyereségét elsöprő különadót vethetnek ki a cégére, mert túl jövedelmezően működik (bankok, telekom szektor)
  • Korlátozhatják üzletmenetét, fejlesztéseit úgy, hogy az preferált szállítókra nem vonatkozik (plázastop, dohányforgalmazás)
  • Beleavatkozhatnak bérpolitikai döntéseibe (kötelező béremelés, bérkommandó)
  • Felülírhatják üzleti szerződéseit (magánnyugdíj, devizahitel)

Valószínűleg minden olvasó hozzá tudna írni néhány pontot a felsoroláshoz és vannak még ötletek a tarsolyokban is. De ez is elég, hogy lássuk, megszűnt a jogállam egyik alapja: a törvény előtti egyenlőség. A jogszabályok nem normatívák, hanem büntető-jutalmazó eszközök a kormányzat kezében. Hiába szavazza meg kétharmados parlamenti frakció ezeket, hiába felelnek meg többé-kevésbé a jogállamiság követelményének dogmatikailag, a törött jogállam cserepei az itt élők számára már nem tartják meg a demokráciát.

Nem csoda, hogy a vállalkozók zöme ilyen körülmények között nem kezd innovációkba, beruházásokba, nem bővíti dolgozóinak számát. A kiemeltek, a kedvezményezettek, az udvari szállítók persze igen, de ez kevés lesz a növekedés beindulásához. A munkavállalók pedig menekülnek az országból, ha tehetik. (Épp az a jól képzett, nyitott, változásképes réteg teheti, amelyik a gazdaság modernizálásában nélkülözhetetlen.) Itt már nem átmeneti hibákról van szó, az ország hosszú távú fejlődési pályája került veszélybe.

(Fotó: Túry Gergely, hvg.hu)