Amikor a fideszes többségű pécsi önkormányzat 2009-ben egy Zs kategóriás akciófilm stílusában visszaálla… újból önkormányzati tulajdonba vette a pécsi vízművet, az volt az indok, hogy a francia cég terjeszkedni akar (ami pénzbe kerül, viszont hosszú távon nyereséget hoz, borzalom), ahelyett, hogy megmaradna a fenekén a városban, és olcsón adná a vizet. Továbbá a befektető túl sok pénzt vesz ki a vállalkozásból. Az akkori ellenzéki sajtó hirtelen a francia vízügyek nagy szakértőjévé vált, és egyetértően rámutatott, hogy a gaz Suezt a hazájában (már amennyire lehet hazája egy ilyen multinak) különféle szocialista, illetve szocialista-zöld önkormányzatok is elhajtották, beleértve a párizsit.

Arról nemigen volt szó, hogy a tulajdont mégiscsak védik a törvények, és attól, hogy egy adott város vagy ország kormányzatának kedve szottyanhat letojni a magántulajdon szentségét, és a gyáva/szimpatizáns jogi klérus ezt helyben hagyja, vannak még nemzetközi instanciák. Arról sem beszéltek, hogy amint a rohadt kapitalistának vérében van a terjeszkedés meg a gazdagodás, a monopolhelyzetben lévő állami (önkormányzati) vállalatnak pedig minél nagyobb, annál inkább vérében van a bürokratikus burjánzás, kifizetőhelyként viselkedés, ennek megfelelően pedig a pazarlás/szolgáltatásleépítés útján való költségvisszafogás véget nem érő ciklusa. Minek következtében tartósan halmozódó veszteség mellett egyre pocsékabb szolgáltatást nyújtanak, remélve, hogy az ismeretlen tűréshatárt minél később érik el.

Lám, utóbb az infrastrukturális ügyekben szűzien ártatlan pécsi fideszes önkormányzat sem boldogult szakember nélkül. Pedig az ő közlekedési vállalata sokkal kisebb, mint a BKV, és nincs is akkora gázban. A buszok átlagos élettartama pl. 10 év, míg Budapesten 18. És érzékszervileg összehasonlítva közel sem annyira gusztustalanok.

Itt vetődik föl a kérdés, hogy mi történjék, ha fordított a helyzet: a vállalatot nem a lejtő tetejéről kezdik el gurítani, hanem már az alján van korruptság és pocsékság szempontjából is. A válasz logikus.

A Fővárosi Önkormányzat létének legfőbb értelme a BKV működtetése. A BKV-nak folyamatosan rengeteg központi pénzre van szüksége, miközben bármikor összeomolhat, egyik pillanatról a másikra (mint a Malév), de legalábbis akkor, amikor nem tudja visszafizetni a 40 milliárdos adósságát. A matolcsyzmus következményeit latolgató katasztrófa-forgatókönyvek egyik visszatérő eleme a budapesti tömegközlekedés leállása. Tarlós főpolgármester és a kormány viszonya egy másik poszt tárgya lehet, de másképpen nem lehet jellemezni, mint hogy ellenséges. A Népszabadság-interjúban bukkan fel az az elem is, ami ezt a rossz viszonyt magyarázhatja:

“- A buszágazat kiszervezését éppen én vetettem fel először, de jelentős kormányzati ellenállásba ütköztem. Most meg éppen onnan érkezik ugyanez saját ötletként. Ez egyébként új elemként bekerül az IMF-koncepcióba is.”

Stop. A privatizáció – aminek egy rejtett formáját a Malév-sztoriban is fölfedezhetjük -, szóval a privatizáció jó, ha a kormánynak jut eszébe. Ha pénzt vagy nyereséges céget kell lenyúlni, akkor a magántulajdon eredendően rossz, az eredendő bűn értelmében. Ha veszteséggyártól kell szabadulni, a magántulajdon jó. Egyelőre. Aztán kit izgat, mi lesz két év múlva? A mindenkori magyar kormányok privatizálási ügyleteinek sajátossága továbbá, hogy a vásárló azt hiszi, ő majd tud kezdeni valamit a romhalmazzal, és ennek érdekében jóban van a magyar illetékesekkel. Erre persze csak akkor van mód, ha egy nagy cég a vásárló. Ha apránként privatizálnak valamit, akár viszonylatonként a buszjáratokat – amit nyugodtan meg lehetne tenni – akkor egyrészt  a jóban levés kevésbé koncentrált, másrészt a tranzakciók túl nagy felületen érintkeznek a nyilvánossággal.

Ezért hát a kormánynak érdeke, hogy privatizálja a BKV-t vagy legalább a buszágazatát – egyben. Akkor majd tapsol a szimpatizáns sajtó, és még akár a liberális töredék is elismerően dünnyög, hogy lám, tudnak ezek piacbarátian is gondolkodni. Aztán lesz nagy csodálkozás, amikor úgy sül el, mint az egykulcsos adó: mindenhol beválik, csak nálunk nem, mert nem piacbarát gondolkodás van mögötte, hanem látszatközgazdaságtan és egy piacellenes elit nyers, durva érdeke. Így kompromittálván egy jó elvet, ha balszerencsénk van, nemzedékekre.

A külföldimagántőke-, no meg privatizációellenes kampány után ez olyan fordulat lenne, amit a különben nem túl gyors észjárású híveknek meg kéne magyarázni – hogy most kit is gyűlöljenek. Ez magyarázza talán a BKV-jutalmak esetét. Túl kerek, túl csúnya a történet ahhoz, hogy névértéken lehessen venni. Ennyire hülye – már a politikai szférán kívül – senki nincs egy bizonyos életkor felett. Valahogy pont a Fidesz egri frakcióülése idején szivárog ki, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat vállalata – valamiért a  fölé rendelt, szintén Fidesz-közeli Budapesti Közlekedési Központ tudta nélkül – 500 millió forint jutalmat fizetett ki tömérdek főtisztviselőjének. Aztán hamarosan fölkerül a netre a papír, hogy melyik osztály mennyit kap. Valahonnan.

Ha beírjuk a Google keresőbe a “jutalmat” és az “osztottak” szót, azt találjuk, hogy ez az 500 millió eltörpül az ügyészség 4,5-5 milliárdos jutalma mellett, és nagyságrendileg nem különbözik a Debreceni Egyetemen különösebb indokolás nélkül kiosztott jutalmaktól. Az ügyészség szóvivője azzal indokolta a jutalmakat, hogy a megnövekedett feladat miatt 138 új embert kellett fölvenni, és amíg kezdők voltak, az ő munkájukat is a régieknek kellett elvégezni. De akkor logikus a kérdés, hogy minek kell leszállítani a nyugdíjkorhatárt, és megválni a legtapasztaltabb emberektől. Mindegy, nagy cégeknél, intézményeknél ilyen pénzek leesnek. A BKV-nál természetesen lehetett volna illedelmesebben viselkedni, de már mióta? Nem lehet kizárni a gyanút, hogy ezeket az embereket, konkrétan a hatalmas szakmai tapasztalatú, de jóval hetven fölött járó Várszegi Gyulát, aki gazdasági, szervezeti és emberi tapasztalatait nem ebben a világban szerezte – egyszerűen befírolták.

Eleonóra a múlt ködébe vész, de van most már egy újabb, friss adalék a BKV ret-ten-tő korruptságára. Szabad az út a privatizáció előtt. És ne feledjük, hogy a terület Lászlóné minisztériumához tartozik. Igaz, semmi sem biztos, a privatizáció például csak akkor bonyolítható le viszonylag gyorsan és rendezetten, ha addig ki nem tör a káosz.