Lendületes, sokszor zavaros, de ellenségképében világos írást tett közzé Tamás Gáspár Miklós a friss Élet és Irodalomban. Az ellenség: a kapitalizmus, illetve az azt pártolók csapata.

Először is szeretném kifejezni csodálkozásomat az ÉS szerkesztőinek magatartásával kapcsolatban. Ha már nem publikálhatott Csurka István a lapban, akkor igazából TGM sem férhetne be mai állapotában. Nem azért, mert a kapitalizmus szent tehenének sértegetése szentségtörésnek számítana egy nemlétező prokapitalista szekta szemében (pl. az én szememben, mondjuk), nem. Arról lenne csak szó, hogy a szélsőjobb mellett a szélsőbal aktivistáinak sem engedhetne teret egy mérsékelt és józan orgánum.

Persze tér nyílik majd a lapban TGM bírálóinak is, természetesen, az ÉS nem szélsőséges lap. Csakhogy ezen az alapon Csurka is rendszeresen megjelenhetett volna a hasábjain (persze jó, hogy nem jelent meg). TGM az utóbbi években bőven bizonyította, hogy túlment az elfogadható határokon, ezért neveztem el magánhasználatra bal-Csurkának. Miért is bal-Csurka ő? Két példa. Néhány éve írta le ezt a mondatot:

“A politikai üzem átalakulása semmivé tette a nemrég kiharcolt általános, egyenlő és titkos választójog értelmét. ”

A mondat tömörebben: semmi értelme a szabad választásnak. Innen csak egy logikus lépés a proletárdiktatúra vagy a tanácsköztársaság valamelyik újbalos formája. Mivel a szabad választás a demokratikus rendszer szíve, ezért aki ezt teljesen értelmetlennek tartja, az szíven akarja szúrni ezt a rendszert. Természetesen a rendszer meggyilkolása után következne az egyik neobalos fantazmagória kipróbálása – rajtunk. Csurka alapvetően ugyanezt gondolta, csak ő a szíven szúrás után nyilas-nacionalista őrületeket próbált volna ki – szintén rajtunk.

Baloldali minimum címmel jelent meg egy másik írása. Ebben kijelentette:

“A helyes és elvszerű álláspont bizonyára az volna, hogy polgári és/vagy ‘munkásáruló’ pártokra soha ne szavazzunk, hagyjunk föl a káros illúziókat terjesztő burzsoá parlamentarizmus támogatásával.”

Igazán kár volt küzdeni a rendszerváltásért, nem?  Minimális javaslatai a baloldal egységét szolgálták:

“… itt még mindig bőven a tőkés rendszeren, a polgári demokrácián belül vagyunk, és ezek reformista célok. De hát én itt a minimumról írok.”

Hol van akkor a maximum, amit Tamás Gáspár Miklós nyilván óhajt? A polgári demokrácián kívül, értelemszerűen. Az úgynevezett polgári demokrácia maga a jelző nélküli demokrácia, ez a helyzet, kedves olvasó, a többi marxista porhintés. Ergo TGM nem akar demokráciát,  és ez határozottan veszélyes program: szabadságunk, tulajdonunk elleni terv.

TGM Izraellel kapcsolatos megnyilatkozásai néha jobbikosokat megszégyenítő módon sötétek. Megjegyezném, azért is tartom különlegesen felelőtlennek TGM szövegeit, mert a magyar társadalom fogékony az antikapitalista propagandára az elmúlt évtizedek miatt. És vörös filozófusunk harciassága a marxista alapú osztálygyűlöletet éleszti. TGM fellép a romák ellen irányuló fajgyűlölet ellen, de az osztályok közötti gyűlölet propagálása ugyanolyan veszélyes lehet.

Ez negyven év marxizmusa után nem látszik első pillantásra, de a rasszizmus és a marxizmus ugyanúgy a gyűlölet ideológiája. Egyik faji alapon, a másik osztályalapon. Azaz a vak és süket Izrael-ellenesség (az “anticionizmus”, ami az antiszemitizmus egy verziója) nem az egyetlen szélsőséges vonás TGM eszmei portréján. Itt van még a demokrácia-ellenesség is és a marxista osztálygyűlölet.

Mindez ismert volt az ÉS szerkesztői előtt is. Rejtély, miért adnak helyet neki. A régi ismeretség nem elégséges.

Most nézzünk bele az új írásába. Olyan ez is, mint az előző évek szövegei. Szerepel benne például az “iraki és afganisztáni mészáros George W. Bush” kitétel, amivel nem az a probléma, hogy bírálattal illeti Bush politikáját, hanem az, hogy ezt nem teszi, ehelyett  “elégeti a volt elnök fotóját” ( azt csinálja szóban, aminek mágikus megfelelője a képégetés). Keserűen állapítja meg:

“Nálunk elképzelhetetlen, hogy a válság és a megszorítások miatt a radikális baloldal törjön előre, mint Görögországban.” Mint Görögországban? Nézzük csak:

“A parlamenti szavazással egyidejűleg súlyos zavargások voltak Athénban. Több tízezren vonultak föl tiltakozásul a bércsökkentés és a közalkalmazottak tervezett tömeges elbocsátása miatt. Az eleinte békés tüntetés erőszakba torkollott, randalírozók összecsaptak a rendőrséggel, legalább 80 ember – köztük 30 rendőr – megsérült. Beszámolók szerint súlyos károk keletkeztek a belvárosban, több épületet felgyújtottak.”

Persze TGM nyilván nem magát a zavargást akarja, csak olyasvalamit, aminek a következtében zavargás lesz. A mondatból viszont egyértelmű, hogy TGM vágya a szélsőbal előretörése. Szó sincs itt arról, hogy ő a mérsékelt bal híve lenne. A radikális baloldal óhajtott előretörését a liberális baloldal ellenzékbeli dominanciája okozza a cikk szerint. Az írás másik helyén kormánypártiakat is megnevez, akik ebbe a liberális “torlaszba” tartoznak szerinte ( pl. Martonyi Jánost).  Megállapítja:

” A népet a kormány és az ellenzék elhallgattatja.” Kifejti, hogy a kormány,  a “mérsékelt ellenzék“, az EU és az IMF “depolitizálja a néptömegeket, amivel egyenesen a szélsőjobboldal karjaiba kergeti.”

TGM viszont a szélsőbaloldal karjaiban szeretné látni a népet, ez egyértelmű, és ez egyértelműen komoly gond. TGM sok helyen  szónokol, és én továbbra sem értem, mit keres a képernyőn (meg a HVG-ben), amikor legfeljebb a Neoanarchista Front Központ televíziójában lenne helye?

Még egy részlet az új opusból ( lehetne még sok, de ennyi is elég):

“Az ‘állam’ a mai liberálisok számára – akik mindenekelőtt antiszocialisták és a múlt századi antitotalitárius mítosz foglyai…” Nos, én büszkén vállalom, hogy ennek a mítosznak a foglya vagyok (és tényleg antiszocialista is vagyok, de ez másodrendű ebben a vonatkozásban). Az antitotalitárius és prokapitalista “mítoszok” ( = valóságok) támogatására alakult ez a blog is. Nagyon sajnálom, hogy TGM már nem foglya ennek.

Bele sem merek gondolni, hogy ha már nem az antitotalitárius eszméé, akkor vajon milyen eszme foglya ma TGM?