Az athéni parlament a napokban megszavazta a 130 millárd eurós EU-IMF segélycsomag folyósításához szükséges gazdasági megszorításokat, amelynek következtében a görög fővárosban újra fellángolt az ellenállás. A szó szoros értelmében, a militáns tüntetők épületeket gyújtogattak, molotov-koktélokat dobáltak. A görög drámának természetesen az összes eladósodott ország számára vannak tanulságai. Morvay Péter írása a pozsonyi liberális napilap, a SME február 14-i számában jelent meg, blogunk a szerző engedélyével közli.

 

Görögország az európai demokrácia bölcsője, és főleg ezen ősi érdemének köszönheti, hogy fölvették az euroövezetbe, noha gazdaságilag nem szolgált rá. Az ókor vége óta Görögország sokkal kevésbé részesült a szabadság és a demokrácia áldásaiból, mint Nyugat-Európa java része, és ami manapság az athéni utcákon történik, az a demokratikus és polgári hagyományok hiányára is visszavezethető.

 

Az antik hagyomány végső soron inkább kárt okozott ennek az országnak, mert a miatta érzett büszkeség és a görög különlegesség érzésétől is táplált nacionalizmus („mennyi mindent adtunk a világnak, mennyi mindennel tartozik nekünk a világ”) megakadályozta, hogy Görögország működő modern állam, modern piacgazdaság legyen. Megakadályozta, hogy a klánok társadalmából polgári társadalom legyen, ahol az emberek tisztában vannak azzal, hogy felelősek a saját életükért, és az államot nem csupán fejőstehénnek tekintik.

 

Az erőszakos tüntetések valószínűleg nem jelentik a görög demokrácia végét. A látszat kicsit csal. A görög politikában hagyományosan erősek a szélsőjobb és szélsőbal áramlatok, amelyek készek a hatalomért és érdekeik érvényesítéséért erőszakot is alkalmazni. De még mindig kisebbségi áramlatokról van szó, amelyek képesek ugyan hatásos vágóképeket produkálni a külföldi televíziók számára, kezelésük azonban nem kellene, hogy komoly problémát jelentsen.

 

 

 

 

 

 

A nagyobb baj az, hogy a szélsőségesek érdekei nagyban összefonódnak a közalkalmazottak erős szakszervezeteinek érdekeivel. Plusz az olyan privilegizált vállalkozók érdekképviseleteivel, mint a taxisok és a fuvarozók, akiket az állam eddig mesterségesen védett a konkurenciától. A tömegtüntetések résztvevői főleg ezek a közalkalmazottak és kisvállalkozók, akik a közelmúltban a legtöbb hasznot húzták az államháztartás kifosztásából, az európai támogatások körüli visszaélésekből, a piac torzulásából és a rossz hatékonyságú gazdaságból.

 

Meg lehet érteni azoknak a felháborodását, akiknek a jövedelme talán a felére csökken, és ráadásul, ha a tetejébe mostantól kénytelenek lesznek még adót is fizetni, még jobban csökkenni fog. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy jövedelmük e csökkenés után felel csak meg a görög gazdaság valós teljesítményének és a görög állam bevételei valós szintjének. És hogy az országnak esélye sincs, hogy hosszabb távra talpra álljon, ha nem lesznek reálisabb jövedelmi viszonyok, és nem hajtanak végre olyan reformokat, amelyeknek jóvoltából Görögországnak végre működő gazdasága lehet; olyan gazdasága, ahol nem az állam a legnagyobb munkaadó.

 

A görög demokráciát az veszélyezteti igazán, ha a válság elhúzódik, és a gazdaság tartósan hanyatlik anélkül, hogy a fény megjelenne az alagút végén. Akkor a szélsőséges kisebbségből a csalódott szavazók többsége válhat.

 

Arról nem is beszélve, hogy Görögország csak a legkirívóbb példája annak, mi történhet, ha a szavazók következetesen nem veszik tudomásul, hogy nem élhetünk a lehetőségeink fölött. Valamint ha a politikusok ebben a kedvükben járnak, mert a nép megvesztegetésével nyernek szavazatokat, plusz a maguk számára kellő nyugalmat az állam (még módszeresebb) kifosztására.

 

(Fotó: MTI)