“Jövöre 206 000 embert hívunk vissza a munka világába” – mondotta Orbán Viktor. A kérdés az, hogy kit, honnan és minek.

Hátulról kezdve. Abból indultak ki, hogy a jövedelempótló támogatás (“segély”) 28 500 forint. Ennél becsületes (rendszerint kétkezi) munkáért lényegesen többet adnának. Azért minimálbért nem. Tavaly nyáron még a külön, csökkentett (58 000) forintos közmunkás minimálbér volt a botránykő, ami nettó 48 000-re jött volna ki. A minimálbért azonban a szokott last-minute pánikban 93 000-re emelték föl, így ez a verzió kiesett, maradt az, hogy a közmunkások túlnyomó többségét 4 órában foglalkoztatnák. Az 46 500 huf, ahogy Matolcsy mondaná.

Ebből lejön, ha jól számolom, 16 százalék szja és 7 százalék egészségügyi járulék (nyugdíjjárulék “könnyítésül” nincs, azaz a nyugdíjba se számít bele ez az idő), marad nettó 38 800. (Eltartott gyermekek nélküli munkavállaló esetén. Gyermekkedvezménnyel – bocsánat, ha nem számolom ki – valamivel több, de két gyermek után sem javít annyit a családban egy főre jutó jövedelmen, hogy az a nyomort hatásosan enyhítené.) Az állam tehát fejenként körülbelül tízezerrel többet ad. Nem vagyok könyvelő, ha valamit kifelejtettem vagy rosszul számoltam, minden korrekciót szívesen fogadok.

Ehhez képest a KSH által 2010-ben számított, élelmiszerkosáron (‘közepes nehézségű fizikai munkát végző felnőtt tápanyagszükséglete”) alapuló létminimum egy felnőttből álló háztartásban 78 736 forint, két felnőtt + két gyerekből álló háztartásban 228 334 forint. Azóta drágultak az élelmiszerek, drágult minden, és még fog. Tehát abban a szerencsés esetben, ha 2012-ben mind a két szülő közmunkát végez, a családi pótlékkal együtt sem keresi meg a létminimum felét. Nem beszélve a létminimumba bele nem számolt szeszről, cigarettáról, majd pedig, akármeddig tologatják, a digitális átállás költségeiről, hogy nézhesse a bóvlitévéket. Ne kárhoztassuk őket érte: a rossz életet csak olcsó szoft drogokkal lehet elviselni.

Magyarán, a kormány ennyivel nyugodtan fölemelhette volna a segélyeket is, senkinek se vonzó ennyi segély akár csak a rendes minimálbérhez képest, ahogy senkinek sem vonzó ennyi munkabér se. Az egész nem más, mint a jobbikos bulvárszociológia képe az adófizetők pénzéből – segélyből, csépéből – megélő cigányokról, akik direkte nem akarnak dolgozni, csak szaporodni, hogy kiszúrjanak a magyarokkal. Valójában nem tudnak dolgozni, de erről később. Mivel a Fidesz szereti eljátszani az európai pártot, ki nem mondaná, hogy cigányokra gondol, az csak egy “erkölcsi tettből” derül ki, erről szintén később.

Hogy milyen munkák lennének? “Többek között  mezőgazdasági munka, belvízelvezetés, földutak rendbetétele, a közúthálózat javítása, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, újak kialakításának megelőzése a feladat”. Ásó, lapát, talicska. A tavalyi Start-mintaprogramban “a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által közfoglalkoztatott embereknek az útszéli növényzet levágása, az autóbuszmegállók karbantartása, vízelvezetők, árkok tisztítása, út menti kaszálás és út széli szemétszedés a feladata.” Most jelzem, hogy ezeket eddig is elvégezte az útfenntartó vállalat, a falusi önkormányzatok pedig kb. a lakosság 1 százalékának megfelelő személyzettel tudják megoldani a földutak rendbetételét stb.

Az, hogy a mezőgazdaság – idényben – felszívhat valamennyi munkaerőt, még talán reális, bár ezt a munkaerőt eddig is felszívta (már ha meg tudtak alkudni a napszámról, piacgazdaság alapfokon, ami a Start-programban ki van kapcsolva). De az az elképzelés, hogy – szemben a világtendenciával – a jó levegőn végzett kapálás vagy krumpliásás lényegesen javíthat a munkanélküliségen, egy mentális trip, amiről a magyar létező jobboldal képtelen lejönni.

A mezőkövesdi epizód, azonkívül, hogy mulatságos volt, arra az egyszerű tényre is rávilágított, hogy a nagy hantálás ellenére nincs tömegesen ilyen színvonalú kulimunka-lehetőség.

Most beszéljünk arról, hogy kit és honnan hívnának vissza “a munka világába”, amihez szegény kormánynak “türelemre, empátiára és szelíd hajthatatlanságra lesz szükség”, a hülye munkanélküliek ugyanis nem akarnak dolgozva éhezni és fázni, amikor munka nélkül is éhezhetnének és fázhatnának. Orbán Viktor helyesen mutat rá, hogy ezek az emberek tíz vagy akár húsz éve nem dolgoznak, de hát miért is?

Távol álljon tőlem, hogy a munkapiacról hiányzó egymillió ember problémáját (melynek egy részéről, egyszersmind az “egymillió új munkahely” elemzők által egészben lenyelt hülyeségéről bővebben itt) a cigányproblémával azonosítsam, de tény, hogy nagy az átfedés. Másrészt ezt a témát Kemény István és tanítványai, munkatársai három és fél évtized alatt, egy kevésbé szemérmes korban rendesen megkutatták. Ez egy összefoglalás, visszatekintéssel.

A nyolcvanas évekig ugrásszerűen megnőtt a cigány népesség iskolázottsága, de még így is roppant alacsony maradt. A rendszerváltáskor a 14 éven felüli népesség több mint 40 százaléka nem végezte el a nyolc általánost, körülbelül ugyanennyi elvégezte, de: “Ez a nyolc osztály azonban nem volt igazi nyolc osztály. Az általános iskolát a cigány gyerekek többsége nem 14 vagy 15 éves korában végezte el, hanem jóval később. Az általános iskolát 14 éves korban befejezők aránya a kilencvenes években a teljes népességben is csak 81–82 százalék volt, és ez az arány 15 éves korban emelkedett 90, 16 éves korban 96 százalékra. A cigányoknál azonban a gyerekek 31,3 százaléka végezte el az általános iskolát 14 éves korban, 43,6 százaléka 15 évesen, 62,7 százaléka 16 évesen, 64,4 százaléka 17 évesen és 77,7 százaléka 18 évesen. Minél idősebben végezték el az iskolát, annál kevésbé volt tényleges tudás a bizonyítvány mögött.”

Aki elvégezte, az bejuthatott szakmunkásképzőbe, ugyanis a normatív támogatás és a zsugorodó évfolyamok miatt az intézetek most már nagy számban fogadták a cigány fiatalokat, csakhogy akkor is, ha nem voltak meg a “közismereti” alapok. Így vagy nem végezték el, vagy ha elvégezték, nagyok sok esetben nem tudtak mit kezdeni a papÍrjukkal. És ez nemcsak cigányprobléma, még akkor se, ha a szegregáció körüli viták miatt nagyon annak látszik, és OV & Co. láthatóan cigányproblémaként azonosítja.

A magyar közoktatás tömegesen termelt és termel funkcionális analfabéta és semmmihez sem értő fiatalokat, akiknek egy Magyarországhoz hasonló feltörekvő gazdaságban nincs munka, ugyanis a minimálisnál több képességet kívánó munkára nem alkalmasak, az igénytelen munkákat pedig megkapják azok, akiknek van valamilyen tényleges képzettségük. “Mindenki lépik egyet” – lefelé.

Magyarul, ezeket az embereket nem lehet visszahívni, “visszavezetni” a munka világába, mert eleve nem is voltak benne, legföljebb – az idősebb korosztályok – egy olyan korszakban, amikor a szocialista ipar, építőipar, mezőgazdaság a saját különleges logikájából kifolyólag tömegesen foglalkoztatott szakképzettség nélküli és sok esetben funkcionális vagy abszolút analfabéta embereket.

Ezekután azzal az ötlettel jönni, hogy a közmunkások öt nap munka után, szombatonként majd beülnek az iskolapadba tanulni (értsd: pótolni azt, amit az általános tankötelezettség idején, fogékony korukban, évente 200 tanítási napon nem sikerült megtanítani nekik) nem egyszerűen pimaszság, hanem kegyetlen sötétség. Éspedig rémületesen sűrű sötétség, mert megint csak azt mutatja, hogy akik a magyar gazdaságot vezérelni óhajtják, azoknak halványlila gőzük nincs a valóságról.