Az ország recesszióba csúszását megakadályozni hivatott Magyar Növekedési Terv központi koncepciója az ország újraiparosítása, az állítólag ettől várható növekedés és a foglalkoztatás fellendülése. Maga az alapgondolat már korábban is megjelent a „munkaalapú társadalom” építésének meghirdetésével. Mondjuk, én nem tudok olyan társadalomról, amelynek jóléte nem munkán alapult, de ez lehet mélységes tudatlanságom következménye is.

Munka kapcsán persze lehet a kissé már elcsépelt anekdotára hivatkozni Milton Friedmanről meg a kiskanálról. (Akiknek esetleg kimaradt: a jeles közgazdásznak állítólag megmutatattak egy gátépítést valamelyik fejlődő országban. Emberek százai dolgoztak ott talicskával és lapáttal. Friedman megkérdezte: Miért nem alkalmaznak gépeket, teherautókat, sokkal hamarabb elkészülne a gát? A válasz: Mert így több embernek tudunk munkát adni. Erre Friedman: Akkor viszont miért lapáttal, miért nem kiskanállal?)

Vagy akár hivatkozhatnának Széchenyire és az 1830-ban ásott, 1831-ben betemetett gödörre. A lényeg: csak olyan munkának van értelme, ami létező szükségletet elégít ki, és amit a szükséges ráfordítással végeznek el. Ennek mércéje pedig a fizetőképes kereslet. Azok a bizonyos felhalmozódó eladatlan készletek, amikről Tokfalvi beszélgetett a „különórán a létező szocializmusról”, pont úgy keletkeztek, hogy a népgazdasági tervek ipart fejlesztettek, de nem nézték, eladható-e annak az iparnak a terméke.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ettől persze még akár szükség is lehetne az újraiparosításra, ha valahogy elvesztettük volna az iparunkat. Sokan hiszik ezt az országban. Az Európai Unió Ipari és Vállalati Főigazgatóságának friss kiadványa az EU ipari szerkezetéről azonban azt mutatja, hogy erről szó sincs. A feldolgozóipar a 27 tagállam megtermelt GDP-jének 14,9%-át állította elő 2009-ben, Magyarországon ez az arány 21,3% volt.

Persze köztudott, hogy a válság keményen sújtotta az ipart, talán az emiatti veszteség pótlására van szükség? Nos, a KSH nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint 2011 első háromnegyed évében a feldolgozóipar a magyar GDP 20,8%-át termelte meg. Csökkent, csökkent, na de ez még nem indokol nagyszabású újraiparosítási programot.

Akkor talán a foglalkoztatás növelése indokolja az újraiparosítást? Ezt maga a Növekedési Terv cáfolja: „Magyarország a világgazdaság azon országai közé tartozik, ahol – a rendszerváltozás után – az egész gazdaságot meghatározó ipari szerkezetváltás ment végbe, egy a fejlettebb országokhoz viszonyított lassabb tercializálódás mellett. Ennek a folyamatnak számos pozitívuma mellett hátulütői is voltak. A tercializálódás nem tudta felszívni az iparban feleslegessé vált képzetlenebb munkaerőt, amely (sic!) a magyarországi foglalkoztatási problémák gyökere.” (51. oldal)

Az alacsony foglalkoztatás oka tehát a szolgáltató szektor fejletlensége. Már csak azért is, mert az iparfejlődés fő iránya több, mint száz éve már a gépesítés, automatizálás, munkaerő-megtakarítás, míg a szolgáltatások fajlagos létszámigénye most is magas. Az üzleti szolgáltatások alacsony kínálata egyébként az ipar működését is lassítja, drágítja.

Magyarországot nem kell újraiparosítani. Bőven elég, ha a vállalkozók elől – minden nemzetgazdasági ágban – eltakarítják az akadályokat. Működő köz- és jogbiztonság létrehozása, monopóliumok elleni fellépés, jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatás, korrupció elleni harc (ha már úgy vonzódnak a hadiállapothoz) – van állami teendő bőven. Ezekről szóló terveket látnánk szívesen növekedési programként.

 

(Fotó: csepelmuvek.hu)