A potyapénz persze csak annak potya, aki felmarkolja. Akitől származik, az kemény munkával szerezte meg, és valamilyen cél érdekében mond le róla (vö. nincs ingyenebéd). Most az EU-s pénzekről lesz szó. Az uniós támogatásokról, amelyek kilátásba helyezett felfüggesztése olyan gyorsan kapitulálásra késztette az Orbán-Matolcsy párost, mint semmilyen más érv előtte.

Az uniós pénzekről azt szokás tudni, hogy ingyenes (vissza nem térítendő) források, amikhez nagyon bonyolult szabályok között lehet hozzájutni. Sokan egész jól megélnek abból, hogy eligazodnak ezek között az előírások között. Emellett az is ismert, hogy a tagállamok be is fizetnek valamennyi hozzájárulást az uniós költségvetésbe, amit a brüsszeli bürokraták bonyodalmas módon újraosztanak.

Az uniós csatlakozás két sikermércéjévé nálunk az vált, hogy a kapott pénzek mennyivel haladják meg a befizetetteket, illetve, hogy a rendelkezésre álló támogatási keret mekkora részét tudtuk felhasználni. Mint az a koldus, aki arra büszke, hogy mennyivel tudta megvágni a balekokat, nem pedig arra, hogy a kapott segélyből sínre tette az életét. A felhasználás nyomán elért eredményeket nem verjük nagydobra. Nem is igen van mit.

A dolgot még a csatlakozás előtt a szocialista értelmiség szúrta el. Talán így szerették volna a belépés gondolatát népszerűvé tenni az akkor már itt-ott felhabzó „nemzeti függetlenségi” maszlaggal szemben, mindenestre ők hangsúlyozták állandóan az uniótól várható segélyek, támogatások összegét, automatikusan feltételezve, hogy ezek szétosztása beindítja a gazdasági növekedést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miközben jogosan bírálták az első Széchenyi-terv pénzpumpáját, és jogosan tettek szemrehányást a leendő uniós források hatékony felhasználását előkészítő Nemzeti Fejlesztési Terv elmaradása miatt, a kormányváltás utáni teljesítményük e téren nem lett jobb az elődökénél.

A végül benyújtott NFT javára leginkább egyet lehet írni: kevés kiemelt területet jelölt meg. Azt viszont elérendő célok, elvárások, indikátorok és monitoring nélkül. Mivel csak formai követelményeket voltak képesek kezelni, de az unió felé elszámolási kötelezettséggel tartozunk, létrejött az ismert túlbonyolított, valódi fejlesztések ösztönzésére – épp lassú, bürokratikus volta miatt – alkalmatlan rendszer.

A második NFT – Új Magyarország Fejlesztési Tervként híresült el – az előző „sikereit” folytatta. Azzal az eltéréssel, hogy a célok, programok sokkal szétforgácsoltabbak lettek (minden lobbi kapott valamit), és nagy fáradsággal született egy két mérőszám is. Az egészből hiányzott azonban az átgondolt tudatosság, az, hogy honnan hova kívánunk a források célszerű felhasználásával eljutni, amit pedig a támogatást befizető uniós állampolgárok joggal vártak volna el az áldozatuk fejében. Így lettek díszkővel burkolt főterek és omladozó iskolák, alagutakkal ékes síksági autópályák és árvízvédelmi rendszerek híján rendszeresen elázó országrészek, a sort bárki folytatni tudná.

Az Új Széchenyi Terv – minden hibája mellett – felvillantotta annak reményét, hogy a maradék időben az uniós források felhasználása valóban hosszú távú nemzeti érdekeket szolgál majd, nem forgácsolódik szét az érdekcsoportok harcaiban. Ehelyett a kifizetések leállítását láthattuk, majd az újraindulás tölt el aggodalommal.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel nem az a baj, hogy megtartotta asszonynevét, vagy hogy nincs diplomája. A gond éppen a feladattal van. Sokat éppen nem tudtunk meg arról, mit is vár a kormányfő új fejlesztési miniszterétől, de annyit igen, hogy 2012-ben 1400 milliárd forintot – főként uniós támogatást – kell kiosztania „az ország megújítása, a gazdaság fejlesztése és a társadalom megerősítése érdekében”.

Ezt a feladatot Németh Lászlóné feltehetőleg eredményesen végre fogja hajtani, van benne gyakorlata, valószínűleg még több is, mint amire szüksége lesz. Hiszen az OTP és az MFB hitelezési vezetőjeként olyan kérdésekkel kellett foglalkoznia, mint jövedelmezőség, megtérülés, fedezet, szolvencia. Ezek a fogalmak az uniós források szétosztásánál szóba sem szoktak kerülni. Ő azonban felismerte, mit várnak el tőle. Az első lépést már meg is tette a Nyerges család helyzetbe hozásával.

Hát persze, hogy fel kellett adni az unortodox gazdaságpolitikát. Ha az uniós eljárások a támogatások felfüggesztéséhez vezettek volna, nem lett volna mit kiosztani.