Vegyük észre: az Európai Bizottság szerdai kettős intője nem (csak) a kormány elmúlt néhány hétben követett, unortodox politikájának szól. Az okok mélyebbek és régebben keletkeztek.

A jegybank, a bíróságok és az adatvédelmi biztos függetlenségének megkövetelése az Unió részéről persze közvetlenül azokkal a törvénymódosításokkal áll szemben, amelyek lényegében kormányirányítás alá helyezték ezeket az intézményeket – hiszen egy jogállam attól lesz jogállam, hogy azok függetlenek a mindenkori politikai többségtől, azzal szemben ellensúlyt tudnak képezni.

Igen, azokat az alapértékeket, amelyek védelmére ezek a garanciák rendeltettek, Európa ma egy emberként vallja. Minden joga megvan ahhoz, hogy megkövetelje az ezekkel az értékekkel való azonosulást egy olyan országtól, amely immár nem csak csatlakozni akar a közösséghez, de annak teljes jogú tagja.

Tágabb értelemben ugyanakkor az intézményi függetlenségre vonatkozó uniós kritika azt is jelenti, hogy az emberi méltóság alapeszményéből kiinduló országok közösségében még az a hatalom sem tehet meg bármit, amely nem vitásan egymaga is alkotmányozó többséggel rendelkezik. Az a tény, hogy az állam van az emberért, nem pedig fordítva, még egy ilyen többség számára is korlátokat szab, és nem teszi lehetővé, hogy a mindenkori többségtől az egyén védelme érdekében független intézményeket a többség bedarálja.

Sajnálatos, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak e néhány alapösszefüggés nem volt elegendő ahhoz, hogy kimondja például: az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítása korlátlanná teszi a jogalkotó hatalmát, ami ellentétes a jogállamisággal, ezért alkotmányellenes.

A túlzott deficit miatti eljárás fenntartása sem önmagában bír jelentőséggel. A költségvetési fegyelem hiánya miatti figyelmeztetést elsősorban persze annak a hatalomnak szánták, amely azzal nyerte meg a választásokat, hogy nincs itt szükség semmiféle reformra, az állam majd gondoskodik mindenkiről. A jelenlegi kormány hivatalba lépése óta a költségvetési hiány csökkentése érdekében mindössze tüneti intézkedések születtek, a fő bűnbakként beállított államadósságról pedig még senki nem mondta ki, hogy nem ok, hanem következmény.

Következménye annak, hogy ez a kormány (is) gyáva ahhoz, hogy végiggondolja: pontosan mi is az állam feladata bizonyos területeken, s melyek azok a területek, ahol nincs helye, ami esélyt adna arra, hogy a deficit ne termelődjön újra.

E gyávaságért azonban azok a választók felelősek végső soron, akik elvárják, hogy boldogulásukról a saját erőfeszítéseik helyett az állam gondoskodjon. A brüsszeli intő ezért alapvetően nekik szól.