Ünnepi írásunk szerzője amerikai filozófus, a radikális szabadgondolkodó Ayn Rand örököse, a The Objectivist című folyóirat volt szerkesztője. Legfontosabb műve: "Objectivism – The Philosophy of Ayn Rand." Az írás eredetileg a Capitalism Magazine oldalon jelent meg (fordította: dr. Albert Zoltán). A Kapitalizmus blog ezzel a cikkel kíván minden olvasójának békés, boldog karácsonyi ünnepeket!

 

Leonard Peikoff:

Legyen a karácsony még üzletibb jellegű!

A karácsony Amerikában kitűnő megnyilvánulása az emberi leleményességnek, a kapitalista termelékenységnek és az élet élvezetének. Mindezeket mégis „anyagias” jelzővel illetve szigorúan bírálják, hiszen az ünnep valódi jelentése, mint mondják, csupán Krisztus születéséről szóló karácsonyi mesékkel és altruista parancsolatokkal (mint például „szeresd felebarátodat”) egyeztethető össze, amelyeket egyébként senki nem vesz komolyan.

Valójában a karácsony, ahogyan azt napjainkban ünnepeljük, egy 19. századi amerikai találmány. A polgárháború utáni Amerikában a szabadságnak és a prosperitásnak köszönhetően a történelem legboldogabb nemzete született meg. Ennek folyománya az ünneplés és a különféle javaknak valamint a földi élet örömeinek élvezete iránti vágy volt. A karácsony, ami 1870-ig nem volt szövetségi ünnep, ezen érzés kinyilvánításának legfőbb alkalmává vált.

A történelem folyamán az emberek a téli napfordulót mindig is a Föld „újjáéledésének” napjaként ünnepelték, amikor is a nappalok elkezdenek egyre hosszabbakká válni. Az ókori rómaiak lakomákkal és mulatozással ünnepeltek Szaturnália (Szaturnusz isten tiszteletére tartott ünnep) idején. A korai keresztények elítélték e római szertartásokat, várták a világ végét, és megvetendőnek tartották a földi örömöket. A 4. századra már a pogányok december 25. napján a napistenhez imádkoztak, a keresztények pedig arra az elhatározásra jutottak, hogy ha nem tudják megakadályozni őket ebben, akkor csatlakoznak hozzájuk. A köztudomású tény ellenére azt állították, hogy ez Krisztus születésének napja, és egyházuknak vindikálták a napforduló ünnepét.

A keresztények még azt követően is vegyes érzelmekkel viseltettek a karácsony iránt, miután ellopták azt. Az ünnep alapvetően az életet éltető, a földi megújulásról szóló fesztivál volt, a keresztények azonban a lemondás, az áldozathozatal, valamint a túlvilággal, nem pedig a földi léttel való törődés fontosságát hirdették. Mint azt Cotton Mather, egy 18. századi lelkész, megfogalmazta: „Lelketek mélyén el tudjátok képzelni, hogy Szent Megváltónkat valóban megtiszteljük a mulatozással? Azt ugye mondanunk sem kell, hogy Megváltónk születése napján olyan cselekvésekre szánunk időt, amelyek sokkal inkább pokoliak, semmint mennyeiek?”

Később megjelentek a 19. századi kapitalizmus jelentősebb vívmányai: az iparosítás, az urbanizáció, a tudomány győzelme. Mindezek könnyű szállításhoz, hatékony postai kézbesítéshez, könyvek és magazinok széleskörű kiadásához, az életet kellemesebbé és izgalmasabbá tevő új találmányok valamint olyan vállalkozók megjelenéséhez vezettek, akik felismerték, hogy a profittermelés csak úgy lehetséges, hogy jó minőségű terméket termelnek, és azt egy tömegpiac számára értékesítik.

Az ajándékozás először ekkor vált a karácsony fontos jellegzetességévé. A korai keresztények elítélték az ajándékozást, mint római szokást, a puritánok pedig egyenesen ördöginek tartották azt. Az amerikaiak azonban nem voltak ijedősek. A kapitalizmusnak köszönhetően meglévő jómód lehetővé tette az ajándékozást, az ajándékok reklámozását és olcsó kínálatát egy kiterjedt termelő apparátuson keresztül, valamint egy olyannyira elégedett országot szült, amelyben az emberek össze akartak jönni a barátaikkal, és ki akarták fejezni, hogy mennyire élvezik az életet. Az egész ország ujjongva kezdett példátlan mértékű ajándékozásba.

A Mikulás teljes mértékben amerikai találmány. Volt réges-régen egy Szent Miklós valamint egy hozzá kötődő jelentéktelen ünnep december 5. napján. 1822-ben egy Clement Clarke Moore nevű amerikai verset írt Szent Miklós látogatásáról. Moore és néhány másik New York-i találta ki Szent Miklós fizikai megjelenését és személyiségét, valamint azt, hogy Szenteste a Mikulás rénszarvasok vontatta szánon közlekedik, a kéményen keresztül bemegy a házakba, megtömi a gyermekek harisnyáját játékokkal, majd visszatér az Északi-sarkra.

A puritánok a Mikulást természetesen Antikrisztusnak titulálták, mert háttérbe szorította Jézust. A Mikulás ráadásul hallgatólagosan el is utasította az egész keresztény etikát. Nem ítélte el a gazdagokat, nem követelte, hogy mindenüket adják a szegényeknek. Éppen ellenkezőleg, a gazdag és szegény gyermekeket egyaránt megajándékozta. A Mikulás emellett nem is a keresztény megbocsátás és a feltétlen szeretet bajnoka, hanem az igazságosságé, aki csak a jó gyermekeknek ad, a rosszaknak nem.

A legjobb karácsonyi szokások mindegyikének, kezdve a karácsonyi énekektől egészen a látványosan feldíszített karácsonyfáig, megvan a gyökere a pogány eszmevilágban és szokásokban. E szokások körét jelentősen kibővítette az amerikai kultúra, mint az értelem, a tudomány, az üzlet, a világiasság és az egoizmus, azaz a boldogság keresésének eredménye.

Amerika tragédiája abban rejlik, hogy szellemi vezetői jellemzően megpróbálták a boldogságot bűnösséggel felváltani, ragaszkodva ahhoz, hogy a karácsony lelki jelentősége a vallás és a szegény, hátrányos helyzetben lévők irányában tanúsítandó önzetlenség. A lelkiségnek azonban a valóság felismerésével kell kezdődnie. Az élet megköveteli a józan észt, az önzőséget, a kapitalizmust. Karácsonykor ezeket kellene ünnepelni, és a látszat ellenére valójában ezt is ünnepeljük.

Itt az ideje, hogy ne Krisztusra gondoljunk karácsonykor, tegyük inkább az ünnepet az egoizmust, a józan észt, az evilági létet és a nyereségvágyat bűntelenül dicsőítő szertartássá!