Ha azt mondjuk, kutatás-fejlesztés, a legtöbben nagyobb részt állami pénzen működő, rejtélyes dolgokkal foglalkozó intézeteket képzelnek el, ahol a nagy társadalmi hasznú kérdésekkel foglalkoznak, például megpróbálják legyőzni a klíma-kihívásokat, vagy a rákot, vagy valami hasonló jelentős dolgot próbálnak véghez vinni.

Amire általában nem gondolunk, az az, hogy valaki a saját erejéből nekiáll, hogy csináljon valami radikálisan újat, hogy kreáljon valami sosem volt találmányt, hogy megoldjon egy megoldhatatlannak tűnő kérdést, amire eddig a kormányok százmilliárdokat költöttek. Mondjuk, hogy megcsinálják az integrált áramkört, vagy önerőből eljutnak a világűrbe.

Régen ennek volt hagyománya, a sörfőző James Joule szabadidejében kísérletezte ki a termodinamika alapjait, Einstein hivatalnokként kezdte megalkotni a relativitás-elméletet, ma azonban ilyesmi nincs. Mintha megint mindenki azt hinné, mint a XIX. század végén, hogy minden meg van oldva, vagy hogy újdonságot csak gigantikus és rejtélyes gépezetekkel lehetne előállítani. Holott nyilván nem (és ezzel persze nem azt mondom, hogy a garázsban reszelgető örökmozgó-gyárosokat kell példának tekinteni, nem, nem a hangyásokról kell példát venni). Egészen biztos, hogy ma is vannak olyan új területek, ahol korlátozott tőkebefektetéssel is lehet nagy eredményeket elérni.

Miért nem történik meg ez mégsem? Miért nem tolonganak a technológiai start-up cégek? Nagy részben azért, mert az állami támogatások teljesen eltorzították a kutatás-fejlesztést. Rengeteg kutatási eredmény születik, de csak a töredékük származik az újdonság iránti vágyakozásból, a határok áttörésére érzett késztetésből, egyszóval abból, hogy valaki látja a fényt. A legtöbb valami olyasmi, amiről egy bizottság megállapította, hogy rövidebb-hosszabb távon "társadalmilag hasznos", azonban a valódi haszon a legtöbbször hogy, hogy nem, elmarad. Ami pedig megvalósul, általában drágább és nagyságrendekkel pazarlóbb, mint amilyen lehetne.

Klasszikus példa az űrkutatás az Egyesült Államokban. Kezdetekben óriási összegek vesztek kárba az egymással versengő kormányzati szervezetek miatt, Amerikának több, mint egy évtizedig tartott behoznia a szovjetekkel szembeni lemaradást és megelőzni őket az űrversenyben, végül a költséghatékonyság jegyében sikerült kidolgozni a kilövésről kilövésre drágább és kockázatosabb űrsikló-programot (évtizedekkel ezelőtt, azóta nagy fejlődés a ráfordítások ellenére sem volt).

Ehhez adódik hozzá, hogy a politika évről évre változtatja a "stratégiai", hosszú távú célokat, félbevágja a gigantikus költségvetésű programokat és újakat indít, ezzel csak a veszteséget halmozva. Az eredmény: az amerikai állam jelenleg nem tud önerőből embert juttatni az űrbe, sőt, az űrállomás ellátási feladatait sem tudja NASA-fejlesztésű eszközökkel megoldani.

Talán azért, mert időközben elveszett Amerikában a rakéták fellövéséhez szükséges szaktudás? Nem. Sokkal inkább az előzőekben felsoroltak miatt: rengeteg, ugyanabból az állami pénzből költő, egymással homlokegyenest ellenkező programot futtató szervezet közt elveszett a gyerek, pontosabban a rakéta. Pedig a feladat jól definiált: kis-, közepes és nagy súlyú terhet, illetve embert juttatni low earth orbit pályára. Ez az emberiség által már megoldható feladat – csak nem szeretnénk rá túl sokat költeni.

Ezt ismerték fel azok a cégek, amelyek kommerciális űrutazáshoz szükséges technológiák kifejlesztésébe kezdtek. Megpróbálták azt, amit a nagy amerikai állam évtizedek alatt és dollárszázmilliárdok árán sem tudott elérni. Megpróbálta a SpaceX nevű cég is, amelyet a PayPal alapítója, Elon Musk alapított, többek között a Facebookot is finanszírozó Founders Fund tőkéjéből. Nekik sikerült is, a NASA-nál jóval kevesebb erőforrásból, jóval olcsóbban hasznos terhet tudnak juttatni a világűrbe.

Hogy lássuk a költségeket: ha lenne valamim, amit fel akarnék lőni a világűrbe, akkor egy Falcon rakétával 10,9 millió dollárért megtehetném. Egy űrsiklófellövés direkt költsége ezzel szemben 450 millió dollár, ha a teljes program költségeit is rávetítjük, akkor 1,5 milliárd dollár. Talán nem véletlen, hogy máris számos megrendelő érdeklődik, műholdas cégek és maga a NASA is, mert így kicsit olcsóbb cserélgetni a személyzetet és az anyagokat az űrállomáson.