Miközben a Gallup legújabb felmérése szerint az amerikaiak 64 százaléka a kiterjesztett, nagy kormányzatot tartja a legnagyobb veszélynek a jövőre nézve, a mi Nézőpontunk azzal az örömhírrel jött elő, hogy polgártársaink ismét felsorakoztak pártunk és kormányunk mögé: "Most vasárnap is kétharmados parlamenti többséget biztosítana a kormánynak az aktív szavazók 58 százaléka."

Annak a kormánynak, amelynek tevékenysége már szinte leírhatatlan a nagy kormányzat fogalmával, hiszen a mennyiségi jelző elégtelenül adja vissza a szabadság és az alkotmányos demokrácia struktúráinak, minőségének, a magántulajdon szentségének brutális szétrobbantását. A történelmi minta az lehetett, amit a tálibok a történelmi buddhista szobrokkal műveltek.

A nemzeti kormány másfél éve, folyamatosan ront rá a nemzetre. Nehéz – ebben az egy kérdésben – nem egyetérteni Krugman-nel, aki a NYT-ban arról ír, hogy bár a Jobbik egy "rémálom", azért a Fidesz jelenti a "közvetlen veszélyt", ugyanis "a demokrácia papírvékony látszata mögött tekintélyelvű rendszer épül ki újra Magyarországon, Európa szívében, ami szélesebb körben is elterjedhet, ha folytatódik a jelenlegi gazdasági válság." Ám a látszat, bár papírvékony, csal: ez a Nemzeti Együttblabla Blabla már nem is nagyon néz ki demokráciának. 

Az állampárt igazi örökösei a gazdaság "unortodox" központosításával, a magánnyugdíjpénzár-tagok újabb, 48 milliárdos meglopásával együtt a társadalom, a szellem, az oktatás legortodoxabb őrületébe, államosításába fogtak. Az MNB és a PSZÁF összeolvasztása ilyenfajta hazai körülmények között az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, joggal nevezi a történteket a Népszava "alkotmányos puccsnak."

A kétharmados parlamenti többség (amelyet folyamatosan kétharmados választói többségként értelmeznek) olyan választási törvényt akar, amely totálisan ellehetetleníti életképes alternatíva felállítását a kétharmados uralommal szemben. A törvénygyár erőltetett menetben kísérli meg lesöpörni az ellenzék javaslatainak még napirendre vételét is (ezt torpedózta meg sikerrel egy pár napra az éjjelenkénti, egyeztetett "technikai együttműködés", ami azonban nyilván nem tartható. Annyi kávé meg Red Bull az egész parlamenti büfében nincs, hogy megmentse a magyar parlamentarizmust).

Kádár: "Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van":

A köztársasági elnök egy vicc, ebbe most nyilván nem kell belemenni. A legfőbb ügyész hű pártember. A bírók, bíróságok függetlenségét már a kikényszerített generációváltás is megkezdte aláásni, ez a legújabb egyszemélyes, haveri centralizáció azonban már nem csak röhejes, mint Torgyánék légügyi dinasztiája, hanem életveszélyes. Szájerné, az Orbán család jó barátja az Országos Bírói Hivatal elnökeként maga dönthet bírók kinevezéséről, meg arról is, melyik bíróság tárgyaljon egy adott ügyet.

A pártpolitikailag kiegészített  Alkotmánybíróság maga is segített kinyírni önmagát: gyávasága, elnökének opportunizmusa legalábbis szépen előmozdította azt a lehetetlen állapotot, hogy egyszerűen kidobták az ablakon a privát nyugdíjak lenyúlásának ügyét. A média megfélemlített és közönyös. És akkor itt van még ugye utolsó független intézményünk, a jegybank, amelyet azért olvasztanak egybe a pénzügyi felügyelettel, hogy egy újabb kontrollinstanciát iktassanak ki a nemzeti együttműködés rendszeréből.

Hiába írja az EKB válaszában, hogy "az MNB törvény e gyakori módosításai a jogbiztonság elvével nem egyeztethetőek össze", ha egyszer ez utóbbi már nem hívószó senkinek. A joguralom, a jogbiztonság, a limitált kormányzat védői szinte egy kézen megszámolhatók ebben a nemzeti együttműködés sújtotta, harmadik világbeli kis banán-autokráciában, amit jobb híján hazánknak nevezünk.

"Egy szabad társadalom zökkenőmentes, hatékony irányítása szempontjából aligha lehet túlbecsülni a jog kiszámíthatóságának fontosságát" – írta szintén hiábavalóan Friedrich August von Hayek Az egyéni szabadság biztosítékai c. írásában (in: Joguralom és jogállam. Budapest, 1995.). "A joguralom természetesen maradéktalan jogszerűséget feltételez, ez azonban nem elég hozzá: ha egy törvény korlátlan hatalmat adna a kormányzatnak, hogy azt tegyen, amit csak akar, úgy minden intézkedése jogszerű lehetne, de semmiképpen sem tartozna a jog uralma alá."

Hayek eggyel többször prófétának bizonyult. Nem a saját hazájában.