Több mint tanulságos beszélgetésem volt egyik közeli hozzátartozómmal, aki nálam fél nemzedékkel fiatalabb, és gyakorlatilag egész felnőtt életét vállalkozóként vagy magánvállalkozások alkalmazottjaként töltötte. Az átlagánál sokkal járatosabb az üzleti dolgokban meg a politikában is. A “több mint tanulságos” azt jelenti, hogy a tanulság revelatív volt, bár így visszagondolva nem mondanám meglepőnek. Igyekszem irodalmi kerekítések nélkül rekonstruálni.

Éppen egy Kádár-korról szóló könyvet olvasott.

Ő: Egyvalamit nem értek. Mi az, hogy “hatalmas eladhatatlan készletek halmozódtak fel”?

Én: Hát gyártották, és nem tudták eladni.

Ő: Akkor minek gyártották?

Én: Mert az volt a tervben.

Ő: De hát az alapanyagot ki kellett fizetni. Ki fizette ki? Miből fizették ki?

Én: Jó kérdés. Végül is az állam.

Ő: És az államnak honnan volt annyi pénze?

Én: Hát, úgy volt.

Ő: Mennyi adót kellett fizetni?

Én: Semennyit. A létező szocializmus jellegzetessége, hogy nincs jövedelemadó.

Ő: Tényleg nincs?

Én: Tényleg.

Ő: Ezt nem mondták.

Én: Tehetek én arról?

Ő: De a szellemi szabadfoglalkozásúaknak volt.

Én: Ja, igaz, és a maszekoknak és az egyéni parasztoknak is, de azok kevesen voltak.

Ő: És mi történt, ha már nem fért el a raktárakban, amit nem tudtak eladni?

Én: Akkor csináltak egy reformot, és a nagyon régi cuccot beolvasztották.

Ő: Szóval akkor nem igaz, hogy mindenkinek volt munkája?

Én: Állása mindenkinek volt, csak munkája nem, vagy nem volt értelme annak, amit csinált.

Ő: Tehát akkor is volt munkanéküliség?

Én: Igen. Marhanagy.

Minimális bölcselkedés a végén: a létező szocializmus egyszerre volt politikai diktatúra és abszurd gazdasági rendszer. Nálunk a történelemtanítás és amit állampolgári nevelésnek csúfolnak, a létező szocializmusból a diktatúra kegyetlenségére koncentrál. Így volt ez húsz évvel ezelőtt is, és ma talán még inkább így van. Ennek a féloldalasságnak kezdetben az volt az oka, hogy a többi országgal ellentétben Magyarországon a létező szocializmus története 1956-tól csaknem végig a gazdasági abszurdum kozmetikázásának története volt. Úgy látszik, sikeresen. Legalábbis az a kaszt, amelyik 1989 után irányítani kezdte a politikát, mintha nem érzékelné az abszurditást, ami ellen máshol többé vagy kevésbé be voltak oltva. Az 1989-ben fiatal korosztályok ma középkorúak, és őket már ez a politikai kaszt hagyta tudatlanságban a szocialista gazdaság rendszerszerű működésképtelensége felől. Ha mégis meg akarják értetni, miért volt az a rendszer olyan gyűlöletes, nem tudnak mást tenni, mint egyre jobban belehergelni magukat és másokat a diktatúra gyűlöletébe. A gazdaságot működésképtelenné tévő elveket  viszont rendjén valónak érzékelik és érzékeltetik. Az önhergelő gyűlölet és a képtelenség elfogadása nagyon rossz koktél.

Főoldali kép: fortepan.hu