Az adórendszerről szóló vitákból a legtöbbször kimarad egy rendkívül fontos praktikus szempont, és természetesen nem volna kerek a vita, ha legalább nem kerülne elő egy kicsit az adók behajthatósága, az adók befizetésére való hajlandóság, és az adóhatóság adóbeszedési gyakorlata.

Lehet ugyanis akárhány kulcs, a magyar adófizetési morál mindenképp garantálni fogja az egyenlőtlen és igazságtalan közteher-viselést. És nem, jellemzően nem a nagy cégek, multik és egyéb, a marxista nómenklatúrában a “nép” ellenségeinek tekintett szereplők javára fog torzítani, hanem épp ellenkezőleg, a sztárolt kis- és középvállalkozások felé.

Kevesen tudják, de érdemes felidézni, hogy a magánvállalkozások csak fokozatosan válhattak legálissá Magyarországon, a Kádár-rendszer vége felé, tehát egy szocialista, alapvetően az állami tulajdon és állami termelés elsődlegességét, nagyobb hatékonyságát hirdető rendszerben. Ez a rendszer tökéletesen ellenérdekelt volt abban, hogy a magánvállalkozások jobb termelékenységét segítse vagy akárcsak elismerje, ugyanakkor letörni sem akarta a maszekokat, mert az a rendszer összeomlásához, vagy ami rosszabb, elkerülhetetlen életszínvonal-csökkenéshez vezetett volna.

Vagyis inkább nem vettek róluk tudomást, legalábbis adózási szempontból: ugyan (elvileg) kellett adózni, viszont alapul kizárólag a nem ellenőrzött bevallás szolgált, és ha az adóhatóság valamit mégis gyanúsnak talált volna, az adott iparág saját szakmai testületei dönthettek arról, reális-e a bevallott bevétel. Az eredmény: a kádári kisvállalkozó-réteg gyakorlatilag nem adózott.

És ezt a jó szokását azóta is megtartotta, legalábbis számos szektorban. A mezőgazdaság, a szolgáltató szféra, az építőipar és kiszolgáló ágazatai, és még sorolhatnám azokat a mindenki által ismert iparágakat, ahol az egységes adókulcs a legtöbb vállalkozó számára lényegében nulla (tisztelet a kivételnek), úgy, hogy különösebb erőfeszítéseket sem tesznek a csalásra, egyszerűen nem adnak számlát, papíron senki nem dolgozik semmit, és kész. És mivel a nullánál minden több és bonyolultabb, hiába lesz itt hiperegyszerű szuperkedvezményes adórendszer, ez a réteg ugyanúgy nem fog fizetni, hacsak az adóhatóság komoly és átfogó módszerekkel rá nem szorítja őket.

Ez pedig nem fog megtörténni, hiszen túl sok az ellenérdekelt fél – az államfüggő középosztálynak csak egy része az, aki direkt transzferekből vagy állami állásokból él, a másik részénél a jelentős jövedelem a közteherviselés mellőzéséről szóló íratlan megegyezésből származik. Az adórendszer egyszerűsítésével, a közterhek csökkentésével párhuzamosan ezen is változtatni kell. Különben ugyanis megmarad a magyar adórendszer alapvető igazságtalansága, vagyis az, hogy a tényleges befizetők továbbra is elenyésző kisebbségben lesznek az adórendszer nettó kedvezményezettjei, vagy a fizetés alól kibújó potyautasok mellett. Persze erre is csak akkora az esély, mint egy racionális adórendszerre.