Most, pénteken dél felé izgatottan várjuk, mit tanácsolnak majd délután háromkor Orbánnak azok a közgazdászok, akik szeptemberben a jelek szerint nem tanácsoltak semmi használhatót, merthogy a kormány gazdasági filozófiájával – ha szabad ezt az előkelő kifejezést használnunk a megszállott és hisztérikus tudatlanság eme katyvaszára – alapvetően semmi bajuk. (Kivéve talán Járait, aki plasztikusan ábrázolta, hogyan csinál Orbán gazdaságpolitikát, de csak talán, mert ha még ezek után is kitart mellette, akkor ott az érdekek erősebbek, mint az elemi felelősségtudat és hivatástisztelet.) Volna egy elemi jó tanács, egy aprócska személyi intézkedés, csak az első lépés – izgalmunk tárgya az, hogy ki merik-e ejteni a szájukon.

Bekövetkezett a bóvlivá minősítés, ami elkerülhetetlen volt. Ugyanis a IMF-hez való visszakuncsorgás módja és a bejelentés nyelvi tartalma (“nem hitel, hanem biztosítás”), meg az, hogy a kormányzó erő ugyanott folytatja, ahol nem hagyta abba, a villanyórák megállításával bezárólag,  mind abból ered, hogy ez a kormány nem egyszerűen felrúgja a nemzetközi viselkedés játékszabályait, de nincs is tudomása róluk.

Az a feltevés, hogy az IMF másfél éves gyalázása után az IMF biztosan hajlandó tárgyalni ugyanezzel a kormánnyal, és ha netán tényleg rászánja magát, csak azt kéri, amit a kormány a szájába ad, pontosan ugyanannyira és ugyanúgy volt gyermeteg, mint az a képzet, hogy ha áterőszakolják az egypártosító választási törvényt és függetlenségének minimumától is megfosztják a bíróságokat, attól Magyarországot még demokráciának fogják tekinteni. Illetve kell, hogy annak tekintsék, meg civilizált piacgazdaságnak, mert ha nem, annak csak az ő hülyeségük lehet a magyarázata, valamint ellenséges aknamunka, nemzetközi összeesküvés. Mi pedig leleplezzük ezt is, azt is, hű csetelőink és titkosügynökeink útján, és akkor megnézhetik magukat.

Már látjuk, amint a NIBEK hálóbányászai meghekkelik a Moody’st, és kiderítik, mi – pontosabban ki – indította őket érdekes döntésükre. Úgyis tudjuk, ki, kormányunk részéről a vizsgálat csak formaság.

Nem bízunk abban, hogy Matolcsy megy, de ha megy, azzal még nem történik semmi. A tragikus az, hogy  akkor sem lenne igazi változás, ha Matolcsy legnagyobb magyar tisztelője távozna. Az a politikai mechanizmus és kulturális hagyomány, amelyik ezt a szubamatőr garnitúrát döntéshelyzetbe juttatta, ezzel még nem fog megszűnni.