Közös pénz akkor van, ha Te meg én ugyanazt a pénzt használjuk. Közös pénzügyek meg akkor, ha közös pénzügyminisztérium és pénzügyminiszter van.

Magyar nyelven értő területeken alig kell magyarázni, mi és ki volt az, melyet és akiket a magyarok a 20. század fordulóján annyira utáltak. Kerényi hiába festette meg a dualizmus korát egy szál osztrák nélkül, rönonc, rengeteg osztrák volt ott. Példának okáért általában a pénzügyminiszter, a külügyminiszter és a hadügyminiszter. Úgy is lehet ferdíteni, hogy közös volt a pénzügy, a külügy és a hadügy, és egy picit tényleg közös volt, de annyira nagyon azért nem.

Az Európai Unió, amely eme blog némely szerzője szerinte eleve kudarc, e sorok szerzője szerinte viszont ígéretes projekt, valamit biztosan meg kell, hogy tanuljon a kifejlődött, átalakult, megnövekedett, megszilárdult, kormányozhatóvá alig vált, minden addigi konstrukciónál több népségnek otthont adott, majd össszeomlott, szétesett Osztrák-Magyar Monarchiától; jelesül azt, hogy Herman Van Valaki és Cathrine Ashton kevés lesz.

Marxisták szerint a népek börtöne, monarchisták szerint a valaha volt világok legjobbika (Kerényi szerint osztrákok nélkül ugyebár), ugyanis jól tanulmányozhatóvá teszi, hogy Herman szerepére egyáltalán nincs szükség, Cathrine pedig olyan közös külügyminiszter, akinek pénzen és hadseregen kívül mindene van (pontosítsunk: minden lehetősége meglenne), hogy kifogástalanul funkcionáljon.

Szóval, ebben a fénykorában 18 tartományból álló, és majd ennyiféle népséget és nyelvet tömörítő konstrukcióban tudták, hogy ha másképp gondolkoznak a Morva Őrgrófságban, a Horvát-Szlavón Királyságban és természetesen a Székelyföldön, az biztosan nagy érték, vagy adottság – de hogy pénzt nem vernek engedély nélkül, és nem kezdenek el gengszterkedni a közös kontóra, az csendőrbiztos.

Közös pénzügy, hadügy és külügy nélkül nem fog menni annak a 6-27 országnak, amely Európát képes működtetni.

Tudtuk ezt már akkor is, amikor az Európai Alkotmány ügye megbukott (hiszen a Bölcsek Tanácsa végtelenül naiv volt), a 2012-es európapusztító válság előtt azonban jobb még egyszer szembenézni ezzel. Annál is inkább, mert kétsebességes Európa nem lesz, hanem régóta van, akárhogy is akarta ezt a politika a szőnyeg alá söpörni. A két különböző sebességgel közlekedő kontinensrészt hosszú időn át valami elasztikus anyaggal egybetakarták, de most, hogy az anyag elporladt, látható, hogy bizony itt mindig is két sebesség volt (és csak a Reményhal íratja velem, hogy nem három).

Nagyon egyszerű tehát a szűköléstől alig hallható, az ideges rángatódzástól meg alig látható kérdés, melyre az európai polgároknak választ kell adniuk: akarsz-e közös pénzügyminiszterrel, külüggyel és hadüggyel lemondani szuverenitásod egy részéről, vagy sem?

Ki gondolhatta azt, hogy lehet szabadságot és kapitalizmust csinálni úgy, hogy a rakoncátlankodókkal szemben nincs fenyítő eszköz, hogy a piac mesterséges, a szabadság pedig hozomra érvényesül? Nagyon sokan, akik az Európai Álomban hittek. A valóság azonban lehetőséget biztosít számunkra, hogy tanuljunk, és rájöjjünk: se Magyarországnak, se másnak nem sikerül a piac vastörvényeit szép szóval, erővel, sunnyogással hosszabb időre kikerülnie.

És mikor ezt majd látják az országaikkal a válság legmélyén tántorgó, mást tenni úgysem tudó vezetők, akkor majd ennek élére állnak, és lesz egy közös szabadság- és piacpárti Európa keveseknek, és lesz egy második sebességes sokaknak. Nagyon remélem, hogy valami nekünk is jut ebből, különben lehet Lermontov nyelvét újra polírozni.

*

UPDATE: szerzőnk prófétának bizonyult a saját blogjában. MTI-hír, nov. 27: “Betelt a pohár Angela Merkel és Nicolas Sarkozy számára, ezért berlini lapértesülés szerint a német kancellár és a francia államfő az euróválság megoldása érdekében villámgyors ütemben drasztikus intézkedésekhez folyamodna, és szükség esetén egyfajta elitklubot hoznának létre az euróövezeten belül. A Welt am Sonntag című vasárnapi újság arról számolt be, hogy Merkel és Sarkozy már meg is állapodott a szükségesnek vélt intézkedésekről, illetve a menetrendről.”