Kanárinak lenni a szénbányában nem éppen életbiztosítás az érintett madár számára. A kanári érzékenyebb a metánra és a szénmonoxidra, mint Kerényi Imre a művészetekre, úgyhogy régen a bányászok, ha túl akartak élni, kanárit vittek le magukkal, és addig örültek, amíg a madár dalolt. Aztán ha azt vették észre, hogy az érintett madár abbahagyta az énekést, netán egyenesen meghalt, sürgősen feljöttek a tárnából.

A The Wall Street Journal blogger elemzője most Magyarországról írta, hogy az "csak egy újabb kanári az európai szénbányában", értve ezalatt azt, hogy jelzésértékkel bírunk, mi jelenthetjük a következő európai krízisközpontot, ami egyenes út lehet a perifériára. "A magyarországi trendek egyre inkább aggodalomra adnak okot és a változások azt sugallják, hogy Magyarország a közeljövőben válság felé közeledhet" – írták a blog szerint elemzők, egyébként csak órákkal azután, hogy minielnökünk a tekintélyes London School of Economics-on osztotta azt, ami azelőtt az esze volt.

A kormány az IMF "nagylelkűsége" helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben – közölte (piaci szereplők alatt nyilván a népi Kínát és a szaúdiakat értve, de erről még semmit se tudunk, Fellegi most tárgyal Pekingben, az egyetlen eredmény várhatóan az lesz, hogy nálunk is lesz majd Tiltott Város). Szóval ez Orbán szerint is "nagyon kockázatos döntés volt", de helyes döntés is, amint az elmúlt egy év tapasztalatai mutatják. Így is van, az elmúlt egy év számos tapasztalata azt mutatja, hogy a) jó úton járunk, ezért b) a nép lelkesen prosperál, c) az IMF azóta is szív, hogy mér nem tudott kolonizálnia minket, d) Kerényi már festeti a Magyarország az IMF nagylelkűsége helyett a piaci finanszírozást választja c. szárnyasoltárt.

"És akarják hallani a vidám/szomorú/borzasztó dolgot? Magyarország csatlakozni akar valamikor az eurózónához" – fogalmaz a blog szerzője, miután végignézte a minielnök london beszédét, amely egzakt kijelentésben a "valamikor" a lényeg, hiszen a továbbra is másfél (!) százalékos növekedésben hívő Orbán azt mondta, majd ha azt a gazdasági helyzetünk lehetővé teszi, ill. ha tudjuk, mert most még nem tudjuk, "hogy az eurózóna hova jut el saját belső szabályozásával."

Hát ez mondjuk nem érdektelen, mert az eurózónánál valószínűleg lényegesebb kérdés az, mit jelent politikailag a zónában maradás, illetve egyes tagállamok kiválása (a görögeket lehet hogy kipaterolják, Hollandiában pedig az általunk amúgy igencsak kedvelt Geert Wilders már a gulden újbóli bevezetését fontolgatja).

Már meg sem akad a szemünk a közös európai monetáris politikán, a közös pénzügyminiszter emlegetésén, közös adópolitikán (jesus!), sőt, egy neves magyar gazdasági szakember halálkomolyan azt javasolja: "Tanuljuk meg ezt az elnevezést: Európai Egyesült Államok. Egyre több tagállam vezetői ízlelgetik a gazdasági együttműködésnek ezt az új, fejlettebb formáját, egyre többen ismerik fel a szükségességét. Minél előbb, annál jobb mindnyájunknak." Ez lenne az új, fejlettebb forma? Erről volt szó, amikor az unió megalakult, meg amikor beléptünk?

Mielőtt végképp elszabadul az európai egyesült gigaállamról szóló rémálom-szövögetés meg együttműködési forma-ízlelgetés, illene szerényen emlékeztetni arra, hogy demokráciában az adózás egy választott közösség kötelező befizetése adott közcélokra (most itt tegyük félre anarcho-kapitalista barátaink amúgy legitim kérdéseit arról, kell-e egyáltalán adót fizetnünk; erről majd máskor). Maradjunk abban, hogy adót fizetni szükséges (rossz), de hasznos, egyik lényege ugyanis az átláthatóság és az elszámoltathatóság. Na mostan ez hogy néz majd ki össz-kontinensnyi szinten? Ezek ennél kisebb problémákat sem tudnak kezelni, ehelyett pl. konkrétan villanykörtéket tiltanak be.

Mégis milyen közcélra kéne közös európai pénzügyminiszter? Létezhet-e olyan súlyos gazdasági válság, olyan szintű "tagállami ostobaság", hogy annak ürügyén egyesek a politikai centralizáció, tehát a polgárok még nagyobb összállami kontrollját fontolgathassák? Ha ez megvalósul, akkor az maga lesz a sötétség – az, amit az a bizonyos madár lát a bányában.