Franc se akar próféta lenni. Pláne olyan nem, akinek bejönnek a jóslatai. A törékeny és hiú „lám igazam volt” értelmiségi bizsergés – nem éri meg. Összeállítottam egy rövidke szemlét az elmúlt években megjelent írásaimból. A némileg narcisztikus gyakorlat mentségeként mindjárt az első önminősítés: Tisztes közhelyek (Élet és Irodalom, 2009. január.)

Az írás maga is visszatekintés egy másikra: a Mozgó Világban jelent meg 1994 áprilisában. Amikor már jól látszottak a tendenciák, amelyek mára kiteljesedve, megroppantották a magyar demokrácia és piacgazdaság épületét. „Ezeknek a közhelyeknek az elhanyagolása vezetett oda, hogy Magyarország, amely évtizedes előnnyel – kész bankrendszerrel, tőzsdével, modern adótörvényekkel, a nemzetközi és magánvállalkozások százaival, plurális sajtóval – vágott neki az új világnak, mára a régió sereghajtójává, a világpiac hullámverésein hányódó, törékeny gazdasággá vált. Ideje átismételni a közhelyes igazságokat.” Amely szintúgy közhelyes felszólítás ennek a szemlének a mottója lehet.

A közhelyes igazságok elhanyagolásáról megint, az ÉS 2009. augusztus 7-i számában: Gebin-kapitalizmus.

A különleges pozíciókkal nem rendelkező, válság által fenyegetett átlagszereplő, fogyasztó, munkavállaló, kis- és középvállalkozó kevéssé élvezi a verseny szabadságát, inkább állandó frusztrációként éli meg a nagyobbakkal, erősebbekkel szembeni kiszolgáltatottságot, az összefonódó gazdasági és politikai elit bezáródását… Így azután a bal- és jobboldalon együtt virágzó népszerű ideológiák éppen a legsúlyosabb fenyegetés, a „rend”, az erő, a politikai ellenőrzés világában keresik a megoldást. Kutyaharapást szőrivel.

Laudáció egy másik, hitelesebb jós 110 pontjáról, még 2004-ből:

Ha a támogatást követelő-élvező adófizető polgár megérti, hogy kedvezményei nem a kormánytól, nem a hatalmon lévő párttól, nem az “államtól”, hanem önmagától és adófizető társaitól származnak, hogy annak terheit önmaga és a többi “kedvezményezett” viseli, a mindenkori kormányok is kiléphetnek a “vagy a népszerűségemet, vagy a jövőt teszem tönkre” dilemma csapdájából.”

A hamis vitákról, az emberek, áruk, gondolatok, értékek szabad versenye helyett a szűkülő elit által felügyelt, autokrata megoldások kereséséről 2006-ban.

Hamis vitáink mindegyike a rendszerváltást túlélő alaphazugságra, a gondoskodó állam mítoszára vezethető vissza. Annak elkendőzésére, hogy kormány nem támogat semmit. A kormányt támogatják adófizetői, pénzzel és átruházott hatalommal, amivel – jó kereskedőként – el kell számolnia. Ha az állam bármihez egy forinttal hozzájárul, kettőt kell elvennie. A másik forint az újraelosztás vesztesége – már csak ilyen az újraelosztás természete.”

A gazdasági kényszerek szküllájáról és a társadalmi lehetőségek kharübdiszéről 2009 februárjából, és ’Scylla és Scylla’ 2010 májusából, amikor a két szikla közötti átjáró már alig észlelhetővé szűkült.

Félő, a viharban navigáló kapitány nem számíthat átjáróra a gazdaság összeomlásának Scyllája és a társadalom tűrőképességének Charybdise között. Ez a két zátony ugyanis egy és ugyanaz, ez idő szerint valahol a hajózási útvonal közepén található. Átjárót keresve a kapitány úgy járhat, mint az egyszeri járművezető, aki két motorbiciklinek vélte az úton szembejövő kamiont”, s közöttük akart elhaladni.

Két írás az illúziókat tápláló hamis példákról. A hitleri gazdaságpolitika legendája és Az igazi Kína:

A sok százezer ló a behavazott mezőkön már nem talál legelnivalót, így alapozva meg a makacs legendát, miszerint nem a náci vezérek ostobasága, cinizmusa, öncélú voluntarizmusa veszítette el, hanem „tél tábornok” nyerte meg a keleti háborút.”

És egy másik mondat, a „kínai csoda” kilátásairól. „A hatalmas modernizációs kísérlet nem mentes a szerencsejáték-elemektől. A helyreállítás lendülete kitarthat, amíg kiterjed Kína egészére… egy ilyen változás – mint Japánban, Koreában – átalakítja az állam és polgárai közötti viszonyt is. Vagy kipukkad a buborék, zuhannak az ingatlanárak, cégek tömege válik veszteségessé, visszaesik az export, kiderül a bankrendszer gyengesége, egekbe szökik az államadósság.”

Az autokratikus rendszereket szolgáló legendák beültetéséről, terjesztésének technikájáról. Inception:

„…az elmúlt 150-200 év gazdasági teljesítményeinek összehasonlító elemzése egy tételt egyértelműen alátámaszt: a személyes szabadság és a társadalom gazdasági teljesítménye közötti szoros korrelációt. Tekintélyelvű, autokratikus rendszerek képesek voltak ugyan néha egy-egy „huszáros” rohamra, saját népük, természeti erőforrásaik kizsákmányolása árán néhány évnyi látszatfejlődésre – de tartós teljesítmény-növelésre, az életszínvonal és életminőség javítására évtizedeken át csak a nyitott társadalmak. Ha a tisztelt olvasó ismer bármely ellenpéldát, kéretik megnevezni.”

Végül a bal- és jobboldalon együtt virágzó népszerű, etatista ideológiákról, hosszú sor:

http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/5/16/20110516_ivanyi_scheiring_lmp_jobbik

http://es.hu/ivanyi_gyorgy;koltsegvetesi_voluntarizmus;2011-10-05.html; http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/10/5/20111005_tudathasadas_politika_ivanyi

http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/10/23/Nemteccik_el_kell_menni_hiaba_nem_tetszik_H0ZE4R

Magyarországon… nincs jobboldal. … mindenki, kivétel nélkül, a szolidaritás nevében toborozza drukkereit és fogalmazza meg a harci rigmusokat. A pálya jobboldala üres. Nincs sem a szabadságot mindenek elé helyező, a szolidaritás kísértése ellen legföljebb altruizmussal védekező, amerikai republikánus jobboldaliság, sem pedig az európai változat: az elit előjogait annak különleges kötelességeivel egyszerre védő, jobboldali konzervativizmus… Rohadtul hiányzik egy Winston Churchill, vagy legalább Konrad Adenauer, de legalább Maggie Thatcher. Vagy ha effélék nem vetődnek a Duna vidékére, legalább olyan producer-forgatókönyv író-rendező team, amely képes egy Ronald Reagan-t a színpadra állítani.

Szabadság és verseny nélkül nincs új érték, növekedés, jólét, szolidaritás nélkül viszont hiányzik mindennek az alapja és kerete, a társadalmi béke. A piacgazdaság paradigmája szerint az individuumok cselekvéseit jól vagy rosszul felismert érdekeik, saját jólétük iránti várakozásaik vezérlik, s a parciális érdekérvényesítések eredőjeként érvényesül a közérdek, valósul meg a közösség jóléte.” A szegényeknek édes mindegy, hogy a szolidaritás forrása a „jobboldal” státus quo-t őrző önzése, vagy a „baloldal” humanizmusa. Csak legyen. A felülről érkező, humanista értékekből lepárolt szolidaritás, az emberiség történetében, többnyire törékenynek bizonyult.

Innen hosszan idézhetnék – másokat. A legfigyelemreméltóbb írás a frissebbek közül Gál Zsolté a pozsonyi Új Szóban, fellelhető itt is, a Kapitalizmus blogon.

Vagy idézhetném Tölgyessy Péter nagyszerű, Az alkotmányosság helyreállítása Magyarországon c. előadását. Benne briliáns levezetés, hogyan épültek be a magyar közgondolkodásba a kapitalizmus két világháború közötti válságai, de hogyan nem épült be az, hogy a második világháborút követő időszak a parlamentáris demokrácia és a világkapitalizmus legragyogóbb időszaka volt. S hogyan buzognak fel most, a történelem mélyéről, a két világháború közötti korszak hamis állításai, de a marxista szemináriumok, a Kádár-korszak népi piacellensége is.

Ideje lenne átismételni a tisztes közhelyeket – üzenném innen, a cethal gyomrából.