Hans-Hermann Hoppe Demokrácia, a bukott bálvány című könyve tavaly jelent meg az Ad Librum kiadó gondozásában. A mű a demokrácia, a monarchia és a szerző által természetes rendnek nevezett, állam, vagy más szóval "területi törvényhozási és védelmi monopólium" nélküli társadalmi rend gazdasági és társadalmi viszonyait hasonlítja össze. Ezek közül a legnagyobb terjedelemben a három közül leginkább hátrányos demokráciát tárgyalja, amelynél szerinte a monarchia is kissé jobb, míg a természetes rend a legoptimálisabb rendszer.

Hoppe az osztrák iskola módszerét követve az egyes fejezetekben előbb felvázolja a mondanivaló alapjául szolgáló elméleti megfontolásokat, majd azokat részletes történelmi példákkal és adatokkal illusztrálja. Fontos, hogy ezek valóban csak illusztrációként szolgálnak, hiszen "az a priori elmélet felülbírálja és korrigálja a tapasztalatot (és a logika felülbírálja a megfigyelést), nem pedig fordítva."

A könyv első fejezete az időpreferenciával foglalkozik. Az időpreferencia azt jelenti, hogy az ember egy jószághoz inkább hamarabb szeretne hozzájutni, mint később. Az időpreferencia mértéke egy személy esetében annál nagyobb, minél hamarabb szeretné az illető az igényeit kielégíteni, azaz minél kevésbé gondol a jövőre. Ha a civilizáció alapjául szolgáló békés tulajdonszerzés és termelés folyamatát senki és semmi nem zavarja, az időpreferencia általános mértéke folyamatosan esik, az emberek egyre előrelátóbbá, józanabbá válnak.

"Ha azonban [ahogy egy demokráciában] az állam tulajdonsértései zavartalanul folyhatnak és elég kiterjedtté válhatnak, e törekvés nemhogy megállhat, de vissza is fordulhat: a korábban előrelátó termelőkből alkoholisták vagy álmodozók lesznek, a felnőttekből gyerekek, a civilizált emberekből barbárok, a termelőkből pedig bűnözők." (Bár a könyv erről nem szól, ez a jelenség napjainkban világosan megfigyelhető a devizahitelesek helyzetével kapcsolatban. Nem elég, hogy a magas általános időpreferencia következtében tömegek vettel fel hitelt felelőtlenül, igényeik mielőbbi kielégétése céljából, az állam most még segíteni is akar nekik. Hadd higgye mindenki, hogy még kevésbé kell gondolnia a jövőre!)

A második fejezet a már említett három társadalmi rend, és azok közül is elsősorban a monarchia és a demokrácia összehasonlításával foglalkozik. Mivel a monarchia "magánkézben lévő állam", az uralkodó által elvett erőforrások az ő tulajdonát képezik, és azt tovább is örökítheti. Ezzel szemben a demokrácia "köztulajdonú", az irányítás egy korlátozott ideig hatalmon lévő "gondnok" kezében van, aki az állami tulajdont felhasználhatja, de az abból vagy annak eladásából származó jövedelmet nem tarthatja meg magának és nem is örökítheti tovább. Ebből következően "az állam egyszemélyi tulajdonosa valószínűleg hosszabb távra tervez, tehát időpreferenciája alacsonyabb, és ezért gazdasági kizsákmányoló tevékenységének mértéke kisebb, mint a köztulajdonú állam gondnokáé, valamint az államapparátuson kívül maradt emberek a kizsákmányolás magasabb foka miatt inkább jelen-orientáltak köztulajdonú, mint magánkézben lévő államban."

A további fejezetek foglalkoznak a tulajdonjogok demokráciában tapasztalható eróziójával, az újraelosztással, a központosítás és elszakadás kérdéskörével, a volt szocialista rendszerek privatizációjának helyes, és a gyakorlatban megvalósult helytelen módszerével, a szabad bevándorlás korlátozásának jogosságával, a városokban megfigyelhető negatív folyamatokkal, a konzervativizmus és a libertarianizmus kapcsolatával, a védelmi szolgáltatások magánvállakozások által való biztosításával, valamint a természetes rend felé való elmozdulás lehetőségével.

Ezzel kapcsolatban az általános stratégia az értelmiségi réteg meggyőzése a természetes rend előnyeiről, konkrétan pedig olyan szabad városok kialakítása a rendelkezésre álló törvényes lehetőségek kihasználásával, ahol az idő előrehaladtával egyre kisebb az állam befolyása, hatalma és egyre nagyobb mértékben a libertárius, illetve anarcho-kapitalista elvek érvényesülnek.