Jorgosz Papandreu népszavazást akar kiírni arról az uniós mentőcsomagról, amelyben leírnák a bankok követelésének felét, azaz többet a teljes magyar államadósságnál, így százalékarányban durván a magyar szint másfélszeresére csökkentenék a szürreális mértékű görög államadósságot, és adnának még százmilliárd euró hitelt, megszorításokért cserébe. Ha kiírják a népszavazást, a nép az ő feneketlen bölcsességében nyilván a megszorítások ellen szavaz (akarsz fizetni? NEM!), győz a demokrácia, a görög gazdaság összeomlik, és hogy utána mi jön, a jó ég tudja. Teljesen nyilvánvaló, hogy a demokratikus görög nép és az európai baloldali közvélemény szemében (beleértve az elsöprő többségben baloldali magyart) ezért is a Bankok lesznek felelősek. Foglaljuk el Bankokot! Pedig hát fenét a “neoliberális modell” vagy “a bankok nyerészkedése” vagy az “spekulatív tőke élősködése” vezetett idáig. Ahogy az IMF tavalyi elzavarásakor nem esett szó arról, hogy a tárgyalóasztalnál ott voltak és el lettek üldözve az EU küldöttei is, most is egyszerűbb lesz egyetlen szóval megnevezni az EU-EKB-IMF trojkát.

Mely trojkából az Európai Unió ún. magországairól, bármennyire fáj, és bármennyire szörnyűek lesznek ránk nézve is a következmények, csak annyit mondhatok, hogy megérdemlik.Görögországot 1981-ben azért vették fel az Európai Gazdasági Közösségbe, hogy a Nyugatnak legyen egy előretolt állása a Szorosok tájékán, és ez az ország lehetőleg ne legyen diktatúra.  Gondolták, ha beveszik a sokkal gazdagabbak és politikailag kiegyensúlyozottak közé, az gazdaságilag a racionalitás, politikailag a mérséklet felé tereli a szegény és labilis rokont. A csatlakozás évében a Pánhellén Szocialista Mozgalom (APSZOK) nyerte a választást, amelyik ellenezte a csatlakozást. (Pillanatnyilag is ő kormányoz.) Akkori vezére, a karizmatikus, ámde gazdaságilag legendásan kétbalkezes Andreasz Papandraeu azonban azt az egyet hamar megtanulta, hogyan lehet pénzt szerezni Brüsszelből bármihez a felzárkóztatás és lenyugtatás jelszavával.

Ettől kezdve – mily ismerős, csak náluk sokkal tovább tartott – a mennyiségileg és összetételében tébolyult költekezés (pl. olimpia, mert az kell a nemzeti büszkeségnek, és tutira felpezsdíti a gazdaságot) meg az erőtlen normalizálási kísérletek szakaszai váltogatták egymást. Mivel a politika nagyjából a PASZOK és az Új Demokrácia nevű jobboldali párt (talán helyesebb volna törzseket vagy klánokat mondani) párharcára egyszerűsödött, az uralkodó pártról mindig kiderült valami hallatlan disznóság, amitől sürgősen le kellett váltani, anélkül, hogy tudott és akart (bal) vagy mert (jobb) volna értelmesen politizálni. A disznóságok persze nem véletlenül és nem is rosszindulatból derültek ki, hanem az államapparátus valóban rendkívül korrupt, mint mindenhol, ahol az államnak világmegváltó fejlesztési ötletei vannak, és kötelességének érzi, hogy szívén viselje az emberek (= a középrétegek) sorsát, különben balhé lesz (és tényleg).

Az EK, az EEK, majd az EU ölbe tett kézzel nézte mindezt. És nyomatta a pénzeket.

Az ajándék pénz persze nem elég az olimpiára és a 14,. havi nyugdíjra, el kell adósodni. A fedezetlen növekedés számai látványosak, a versenyképesség hiánya és a technológiai lemaradás nem annyira.

Egy szocialista kormány az államháztartási adatok enyhe manipulálásával érte el, hogy Görögországot bevegyék az eurozónába – amit most a tönk szélére visz, vagy még tovább -, magyarázat persze volt, mint mindig, az Unió pedig azt mondta: ejnye-bejnye, felejtsük el.

Athén belvárosát időnként felgyújtják a fiatalok indokolt felháborodásukban, a rendőri beavatkozás nem megy erőszak nélkül, áldozatok vannak (a rendőrség veszteségeiről sohase mennydörög a világmédia). A nép ezen még jobban felháborodik, még elszántabban demonstrál. Az Unió a megmentésért cserébe ésszerű cselekvést vár a görög kormánytól, ám ez politikai lehetetlenség. Kevés vér, sok vér és még több vér között lehet választani. Ide vezet az, ha egy Nyugattól különböző államot – ismétlem, államot – teletömnek pénzzel.

(Mellesleg oda is vezet, hogy teljesen fölösleges politikai viszályok alakulnak ki a magon belül, és hogy a számunkra lehető legjobb szlovák kormány megbukik – ezek szerint semmiért.)

Nem világos, hogy Papandreu miért akar népszavazást. Állítólag ezzel akarja kivédeni az előrehozott választást, ami ugyanígy a káoszt jelentené. Talán bízik a csodában, hogy a nép észhez tér. De ez contradictio in terminis: a népnek nincs esze. Érdekei vannak és véleményei vannak. Komplex gazdasági kérdésben való döntésnek a népszavazásnál rosszabb eszköze nincs. Ha ez a demokrácia, akkor a demokrácia maga a csőd. Görögországnak jó esélye van, hogy az első kudarcállam legyen az Unión belül. (És mi gátolja meg, hogy aztán mi jöjjünk?) Kérdés, hogy az Uniónak, miután a legjobb demokratikus szándékkal hagyta idáig rohadni, milyen válasza lehet – majdani megrendült állapotában – egy ilyen helyzetre.

Madisont idézhetjük megint, a “demokráciáról”, vagyis az ő fogalma szerint a görög típusú közvetlen/részvételi demokráciáról beszél: “A többség mint egész majdnem minden esetben ugyanazt a szenvedélyt érdeket éli meg; magából a kormányzati formából egyfajta közössé válás és összhang ered; és semmi sem fékezi meg az ösztönzést, hogy feláldozzák a gyöngébb pártot vagy egy gyűlöletes egyént. Ezért van, hogy az ilyen demokráciák mindig is a viharok és viszályok színterei voltak, hogy a személyes biztonsággal és a tulajdonjoggal mindig is összeegyeztethetetlennek találtattak; és általában olyan rövid volt az életük, mint amilyen erőszakos a haláluk.”

Kérdés, hogy itt, Magyarországon maradt-e még idő tanulni.