Hát megvolt, Gyurcsány Ferenc és a szakadárok otthagyták az MSZP-t, Demokratikus Koalíció néven fognak ezentúl politizálni.

Az esemény alkalmat ad, hogy ki-ki a vérmérséklete szerint kifejezhesse Gyurcsány iránti utálatát, gyűlöletét, vonzalmát, szkepszisét, türelmét, esetleg találgasson, hogy ennek a nagy nyomatékú lépésnek milyen következményei lesznek a magyar pártrendszerben.

Nyugis szemmel nézve az az érdekes, hogy mennyi vergődésbe került az új párt megalapítása. Kevésbé hibbant országokban ez úgy megy, hogy ha egy karakteres (már a szó “jellegzetes, felismerhető” értelmében) politikusnak nagyon elege lesz a párttársaiból vagy viszont, akkor fogja magát, és alapít egy pártot, ahol ő a koncertmester. És nagyon jó esélyei vannak, hogy a következő választáson bekerüljön a parlamentbe, aztán a kormányba. Pártszakítás nyomán csinált karriert Fico és Tusk, került a kormányba egy év leforgása alatt Schwarzenberg, szerzett 10%-ot a lengyel választáson Palikot. Nálunk axióma, hogy egy pártból holmi nézetkülönbségek miatt kiválni: politikai öngyilkosság, vagy legalábbis téli álom, amiből nem biztos, hogy van ébredés.

Ezzel összefüggésben: az említett, kevésbé hibbant országok rendszere koalíciókat feltételez, tehát az egyes pártoknak nem muszáj minél nagyobbnak lenni, azaz megváltást ígérni a többségnek, azaz ellenzékben baloldalinak lenni, kormányon meg valahogy elboldogulni azzal a ténnyel, hogy amit ígértek, az megvalósíthatatlan, és kénytelenek megvalósítani valamit abból, ami ellen uszítottak. Ennek következtében a politikusoknak nem az elfogadottságát mérik népszerűség címén, hanem a többiekhez viszonyított népszerűséget nézik. Valaki úgy is a politikai mezőny egyenrangú résztvevője lehet, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége nem is érti, amit mond, ráadásul utálja. Lásd Gyurcsány. Kevésbé hibbant helyeken a politikusnak meg se kell próbálnia, hogy a többségnek tetsszen. Ő egy factiont képvisel, az pedig pontosan akkor működik, és akkor nem veszélyes az egész politikai közösségre nézve, ha kisebbségi.

Kevésbé hibbant országban tehát Gyurcsány már rég megalapította volna a saját pártját. Továbbmegyek: kevésbé hibbant országban Gyurcsány sohasem, vagy csak nagyon rövid ideig lett volna szocialista színekben miniszterelnök. Olyan ugyanis nincs, hogy se az alkata, se a nézetei, sem az érdekei nem passzolnak saját pártjában a többségével. Mennyi kínt, dühöngést, idegbajt megspórolhattunk volna, ha Magyarországon normálisabb a pártrendszer.

Ami a kilátásokat illeti, valóban aggasztóak. Az rendben van, hogy az ellenzékben kezdenek tisztázódni a viszonyok. De Gyurcsány “nyugatos, polgári balközép” pártot szeretne, Mármost a “nyugatos” Magyarországon két dolgot jelent:

1. “liberálist”, ami önmagában is két fogalmat takar. Egyrészt a klasszikus, egyénközpontú liberalizmust, amely az összes magyar párttól idegen, másrészt azt, ami a 68/69-es balosságból a liberális demokráciák közegében lett: a második és harmadik generációs emberi jogok abszolutizálása, illetve a “kritikai elmélet” nyomán a rassz, gender, szexuális orientáció szerinti megkülönböztetés tilalma, ennek a tilalomnak a belsővé tétele és ha lehet, a pozitív diszkrimináció. Utóbbi tekintetben megoszlanak a pártok. Egyértelműen csak az LMP hajlik rá, bár a meleg ügyet ők se vállalják, és a klasszikus liberalizmustól ugyanúgy elhatárolják magukat, ahogy a többi párttal összhangban iszonyodnak attól, aminek a neve Magyarországon

2. “neoliberalizmus”. De valójában nem más, mint kényszer hatására tett kesztyűs kezű (Bokros, Bajnai-Oszkó) vagy amatőr (az Orbán 29 pontját összehozó bölcsek tanácsa) kísérlet a gazdasági racionalitás, a számtani egyenlőségek érvényesítésére.

Félő, hogy Gyurcsány “nyugatos” balközép pártja vagy elszívja az erőforrásokat és szavazókat egy ténylegesen nyugatos “polgári” (azaz a természeténél fogva konzervatív középosztály kapitalizmusbarát és szabadságelvű kisebbségét képviselő), lehetséges (?) párt elől. (Ahogy a 2006 óta zajló harcokban ezen vagy azon a ponton konzervatívnak indult értelmiségiek is kiálltak Gyurcsány mellett, mert nem látszott más.) Vagy pedig Gyurcsány a népszerűtlensége miatt még jobban kompromittálja a “nyugatosságot”.

Az aggodalom persze nem jóslat, azt se lehet tudni, milyen politikai színtérre ébredünk hétfőn, nem hogy 2014-ben.