Nemrég elhunyt Steve Jobs. Cégének nem volt olyan terméke, amit ne gyűlöltem volna, de ettől még elismerésre méltó teljesítményű vállalkozó volt. Ebben a Véleményvezérnek tökéletesen igaza van, és abban is, hogy a magyar Steve Jobsok megjelenését borzasztóan akadályozza a járadékvadászok serege. Azonban a magyar gazdaságnak számos más problémája is van, ami miatt még sokáig kell várni a magyar Jobsokra, ha eljönnek egyáltalán.

Az egyik a know-how hiánya. Bár a miniszterelnök szerint az elektronikus kütyüket nem lehet megenni, Magyarország GDP-jének egészen döbbenetesen nagy, emlékeim szerint 15%-át az elektronikus gyártás adja – ez azonban gyártás és összeszerelés. Ez létfontosságú, tőkét és tudást hoz, enélkül még forrasztani sem tudnánk, azonban a teljes termelési folyamatnak csak a végállomása.

Sem a tervezés, sem a nagy hozzáadott értékű mikroelektronikai alkatrészek gyártása nem itthon zajlik, és belátható időn belül nem is kerül ide. Drága, és nincs, aki meg tudná csinálni. Olyan sem sok van, aki meg tudná tanítani, hogyan kell megcsinálni, vagy legalább azt, hogy hogyan kellett volna megcsinálni húsz éve. Mondjuk féltucatnál kicsit kevesebb. Ez csak úgy változik meg, ha mindenkit, aki kicsit is hisz a különleges magyar géniusz világrengető erejében, jól kiröhögünk, nem hagyunk közpénzen tanítani, és inkább százával küldjük ki a kicsit is tehetségesebb diákokat oda, ahol még lehet valamit tanulni.

Azt, hogy nincs know-how, nagyon jól lehet látni abból, hogy a csodaként beharangozott magyar termékek a legtöbbször gyakorlatilag nem működnek, és legjobb esetben is csak valami másodlagos funkcióban tudnak megmaradni a belföldi piacon. A legszebb példa a Béres-csepp: már mindenki elfelejtette talán, de az ígéret az volt, hogy gyógyítja a rákot, nos, nem meglepő, hogy nem gyógyítja a rákot, viszont általános közérzetjavító szerként (apropó, kettősvak teszten a placebó-hatást vizsgálták ennél?) “országosan világhírű” marad a sok ajnározástól.

A másik az üzleti realitásérzék tökéletes hiánya. A működőképes termékek ezen buknak el: hogy ti. nem kellene őket kifejleszteni, egyáltalán, mert nem újdonságok, hanem sokadik megjelenők telített piacokon, és emellett sem rentábilis technológiai előnyt, sem üzleti előnyt (ár, alacsonyabb önköltség) nem tudnak felmutatni. Nézzünk is két példát rögtön.

Az egyik a Stringbike, egy állítólag forradalmian új bicikli, aminek az újdonsága, hogy másként kapcsolódik a pedál a kerékhez, ezért egyenletesebben, kényelmesebben lehet tekerni. Az ára emlékeim szerint 2000 EUR körül van belőve, vagy legalábbis azt olvastam valahol, hogy ide tervezik, és a befektetők néhányszáz példány gyártását finanszírozzák előre.

Ez kétszeresen is nehéz helyzet, mert 2000 EUR kevés ahhoz, hogy annyi üzletben jelen legyenek (képzett eladókkal, szervízhálózattal, marketinggel), amennyi a kritikus tömeg eléréséhez kell, és a párszáz példány valószínűleg kevés ahhoz, hogy a kezdeti veszteségek ne borítsák meg a céget. Ne legyen igazam, persze, de nem a Stringbike lesz a következő magyar világvállalat.

A másik példa a Leonar3Do, ami egy valóban remek találmány. Csakhogy egy szemüveggel és egy kézben forgatható irányítóeszközzel versenyez olyan vetélytársakkal, mint a szemüveg nélküli 3D tévét, sőt okostelefont gyártó dél-koreai és tajvani cégek, illetve a Microsoft mindenféle eszköz nélkül használható Kinect rendszere. És ezekkel sem technológiájában, sem üzleti modelljében nem tud versenyezni. Ha a feltaláló Kaliforniába született volna, és azt az életszemléletet szívja magába, akkor valószínűleg sokkal sikeresebb lett volna, vagy lehetne.